Pirnar Grande

6,5 méteres szabadság – filigrán bioklimatikus pergola

A Pirnar Grande lamellás pergola nem egyszerű árnyékoló. Inkább egy nyitott, mégis uralt kültéri tér, amely keretbe foglalja a reggeli napfény melegét, a délutáni árnyékot és az esti lehűlés csendjét. Olyan rendszer, amely tavasszal és ősszel is használható marad, télen pedig passzív védelmet nyújt – anélkül, hogy elvenne belőle.

A Grande kialakítása rugalmas: épülethez illesztve vagy szabadon álló kivitelben is elérhető. Ami igazán különlegessé teszi, az a max 6,5 × 6,5 méteres lefedettség – mindössze négy karcsú oszloppal két mezős kivitelben. Ez a méretarány szabadon álló pergoláknál ritkaság: nincs zavaró láberdő, nincs kompromisszum a térérzetben. A szerkezet filigrán, mégis statikailag rendkívül erős – akár 550 kg/m² hóterhelést és 165 km/h szélterhelést is elbír.

A 135°-ban forgatható lamellák, a rejtett kötőelemek, a csendes működés és az eső elleni tömített védelem mind azt szolgálják, hogy a pergola ne csak működjön – hanem élettérré váljon. Ez a rendszer azoknak készült, akik nem elrejteni akarják a pergolát, hanem súlypontként emelik be az építészeti gondolkodásba.

Egy pergola – kétféle lamella, eltérő teljesítmény

A Grande pergola kiemelkedő méretstabilitása kétféle megoldásban érhető el: egy- (Basic) vagy kétmezős (TL) kialakításban. Ha a cél a 6,5 × 6,5 méteres lefedés mindössze négy oszloppal, akkor erre a kapcsolt szerkezetű, kétmezős kivitel (TL) ad lehetőséget. A pergola megjelenése így is egységes és letisztult marad, de a szerkezet valójában két egymás mellé illesztett mezőből áll.

Pirnar pergola egymezős és kétmezős kivitel
Pirnar pergola egymezős és kétmezős kivitel

Akik viszont a Basic,  egymezős változatban gondolkodnak, azok számára is figyelemre méltó opció a Grande. Alapfelszereltségként ez a változat 6,5 × 4,5 méteres lefedést kínál – szintén négy lábbal. Ugyanakkor ebben az esetben választható a MAX lamella, amely ívelt kialakítású, erősebb és hatékonyabb vízelvezetést biztosít. Ennek köszönhetően a lefedhető felület akár 6,5 × 5,5 méterre is növelhető – egyetlen mezőben.

A két lamella típus kívülről alig különbözik, de funkcióban és teljesítményben érezhető a különbség. A MAX lamellás kivitel valós előnye ott mutatkozik meg igazán, ahol a nagyobb fesztáv miatt fontos az extra tartás: egyetlen mezővel és négy lábbal akár 6,5 × 5,5 méteres lefedés is megvalósítható – ez a legtöbb pergola rendszer számára elérhetetlen kombináció.

Pirnar pergola lamellák
Pirnar pergola lamellák: Max és Standard

Miért más ez a pergola?

1. Nagy méret, valódi térélmény

A Pirnar Grande akár 6,5 × 6,5 méteres teret is lefed szabadon álló kivitelben is – mindössze négy oszloppal. Ez a méret szabadon álló pergoláknál ritkaság, különösen ilyen arányok mellett. Az eredmény: egységes, nyitott tér, ahol nem töri meg a látványt a lábak erdeje, és a funkciók sem szorulnak kompromisszumok közé. Étkezés, pihenés, vendégfogadás – mind elfér egyetlen szerkezet alatt.

2. Mérnöki stabilitás – kompromisszum nélkül

Hiába a filigrán megjelenés, a Grande szerkezete rendkívül ellenálló: akár 550 kg/m² hóterhelést és 165 km/h széllökést is elvisel. Ez a statikai teljesítmény olyan belső megerősítéseknek és gondos tervezésnek köszönhető, amelyet általában ipari vagy közintézményi szerkezeteknél látunk. A látvány tehát könnyed – a műszaki tartalom viszont kőkemény.

3. Design, amit nem kell magyarázni

A 120 × 120 mm-es lábak nemcsak statikailag erősek, hanem optikailag is kifinomultak. A szerkezeten nincsenek látható kötőelemek vagy szerelvények, minden részlet a letisztultságot szolgálja. A Grande építészetileg nem egy hozzáadott elem, hanem a tér vizuális súlypontja – akkor is, ha szabadon áll, és akkor is, ha egy épület homlokzatához kapcsolódik.

4. Kényelmes, kifinomult működés

A lamellák hangtalanul, motorosan forgathatók, 0–135° között szabályozva a bejutó fényt, árnyékot vagy szellőt. A lamellák precíz zárása, a széles ereszcsatornák és az erős vízzáró tömítések minden időjárási helyzethez alkalmazkodnak – és mindezt zavaró zörejek, nehézkes működés nélkül. Ez az a fajta minőség, amit nem kell magyarázni – csak érezni.

5. Több, mint pergola – használható terek tavasztól őszig

A Pirnar Grande nem télikert, és nem lakótér – de mégis sokkal több, mint egy nyári árnyékoló. A zárható lamellák, a gondos vízelvezetés és a nagy felületű tömítések révén esőben és szélben is védelmet nyújt, míg a kiegészítőként választható oldalfalak, fűtés és világítás lehetővé teszik, hogy a kültéri tér tavasztól őszig kényelmesen használható maradjon. Ez nem a négy fal közé zár, hanem a szabadságot teszi komfortossá.

Pirnar nagy méretű lamellás pergolák

Nem mindegy, mekkora – a térélmény itt kezdődik

Egy pergola méretét úgy érdemes megválasztani, mintha egy belső helyiséget terveznénk. Vagyis nem azt kell nézni, mekkora hely van a kertben – hanem azt, hogy milyen funkciót szeretnénk elhelyezni alatta, és az kényelmesen elfér-e.

A kisebb, belépő szintű kb. 15–20 m²-es pergolák többsége csupán egy funkcióra alkalmas: ilyen lehet egy étkezőasztal 4–6 főre, esetleg egy kisebb ülőgarnitúra. 

A Pirnar Grande viszont közel 40 m² egybefüggő, zavartalan teret kínál – amely már valóban komplex kültéri élettérként használható:
**Kültéri konyha + étkező, Nappali +  étkező, Sportzóna + pihenő sarok, lounge zóna + grillterasz  ** Itt már nem kell választani a funkciók között – ezek kényelmesen, egymást nem zavarva megférnek egyetlen pergola alatt.

A térszervezés szabadsága az, ami igazán különlegessé teszi a Grandét.

👉 Ha szívesen látná élőben, mit jelent ez a szabadság, várjuk a Mantu Showgardenben, ahol valós környezetbe integrálva mutatjuk meg pergolamegoldásainkat, kültéri konyhákkal és bútorokkal berendezve.
Nézze meg a bemutatókertet itt.

👉 Ha most nincs ideje ellátogatni hozzánk, de bizonytalan abban, hogy melyik pergolatípus lenne megfelelő, olvassa el azt a cikkünket, amely őszintén segít eligazodni a döntésben:
Forog, nyílik, árnyékol – de vajon meddig?

A fény élménye – prémium LED-világítás a részletekben

A Pirnar Grande világítása nem a megszokott dekoráció – hanem élménytechnológia. Olyan fénymegoldásokat kínál, amelyek egyszerre funkcionálisak, hangulatiak és esztétikailag is kifogástalanok. Egy jól megtervezett világítás itt nem csupán láthatóvá teszi a teret – hanem meghatározza annak hangulatát.

1. Lamellákba épített LED – a fény, ami a szerkezetből fakad

A lamellákba integrált LED világítás nem vakít, nem harsány – mégis egyenletes, finom fényteret hoz létre. Mivel a LED szalagok hosszúsága a pergola méretéhez igazodik, a megvilágítás arányos és stílusos marad még nagyobb rendszereknél is. A fény a lamellák közül szűrődik ki – olyan, mintha a szerkezet maga lélegezné be az estét.

2. Keretvilágítás – rejtett elegancia, vagy karakteres fényjáték

A pergola keretébe többféle világítási megoldás is beépíthető – attól függően, milyen hatást szeretnénk elérni:

  • Fő fénycsíkok a keresztgerendán: erőteljes, elsődleges megvilágítás, amely már önmagában is alkalmas a pergola alatti tér bevilágítására.
  • Kiegészítő fénycsíkok: lágyabb, finomabb világítási vonalak, amelyek segítenek rétegezni a fényhatást, vagy egyes zónák hangulatos megvilágítását szolgálják.
  • Rejtett fénycsíkok: olyan diszkréten beépített LED-ek, amelyeknél maga a fényforrás nem látszik – csak a visszaverődő fény. Ez különösen elegáns, láthatatlan, de hatásos megoldás, amely kiemeli a szerkezet vonalvezetését, miközben nem uralja a teret.

3. Színhőmérséklet és hangulat szabályozása

A Grande világítása szabályozható színhőmérséklettel működik – melegfehér vagy hideg tónusú fény választható, az aktuális tevékenységhez és hangulathoz illesztve. Baráti vacsora, nyugodt pihenés vagy esti olvasás – mindegyikhez más típusú fény az ideális. A világítás dimmelhető, és előre beállított világítási módok is rendelkezésre állnak.

4. Látvány és funkció tökéletes egyensúlya

Ez nem csak arról szól, hogy „van világítás” – hanem arról, hogy a világítás válik a térélmény részévé. A jól elhelyezett, szofisztikált fények kiemelik a szerkezet vonalait, megerősítik a minimalista megjelenést, és érzelmi dimenziót adnak a kültéri jelenlétnek. Nem csak látni fogjuk, hogy ott van a pergola – érezni is fogjuk, mit ad hozzá a térhez.

👉 Nehéz szavakkal visszaadni, mit tud ez a rendszer világításban – ezért érdemes megnézni azt a 2 perces bemutatóvideót, amely érzékletesen mutatja meg, hogyan válik a fény hangulattá.

Oldalfali megoldások: védelem, árnyékolás, stílus

A bioklimatikus pergola akkor válik igazán élhető térré, ha nemcsak felülről, hanem oldalról is védelmet nyújt. A Pirnar Grande többféle oldalfali megoldással bővíthető – mindegyik másfajta funkciót és hangulatot ad. Egyesek az időjárás ellen védenek, mások a betekintést szűrik, de közös bennük, hogy tökéletesen illeszkednek a pergola letisztult formavilágához. A megoldások kombinálhatók, így az egyedi igényekhez igazítható az árnyékolás vagy a szezonális lezárhatóság.

Üveg tolófalak – a láthatatlan határ

A teljesen üvegezett oldalfal megőrzi a tér átláthatóságát, mégis véd a szél és az eső ellen. A könnyedén mozgatható, sínes rendszerrel ellátott üvegfalak erős szélben is stabilak, és lehetővé teszik, hogy a pergola tavasztól őszig akár félig zárt térré alakuljon. Ideális megoldás, ha nem szeretnénk bezárni a látványt, csak az időjárás hatásait szelídítenénk.

ZIP árnyékolók – szűrt fény és diszkrét védelem

A textilalapú, motorosan működtethető árnyékolók többféle áttetszőségi fokozatban elérhetők – így a napfény mennyisége és a belátás is szabályozható. A feszes, vezetősínes megoldás nagy felületre is alkalmazható, és szúnyoghálóként is funkcionálhat. A ZIP rendszer ideális azok számára, akik diszkrét, de hatékony oldalirányú árnyékolást keresnek.

Lamellás oldalpanelek – karakteres és funkcionális

A mozgatható lamellákból álló, vertikális panel különösen akkor praktikus, ha az egyik oldalon erős a besugárzás vagy gyakori a szélterhelés. A panel lamellái dönthetők, így a fény és a levegő szabad áramlása továbbra is biztosított, miközben árnyékol és vizuálisan határol. A sötétebb színváltozatok még karakteresebbé teszik a tér megjelenését.

Intelligens vezérlés és automatizált működés

Egy prémium pergolánál ma már alapelvárás a távirányítás – de a Grande nem áll meg itt. A beépített technológia nemcsak kényelmi funkciókat nyújt, hanem a biztonságot és a hosszú távú használhatóságot is szolgálja.

Távirányító vagy okoseszköz? Mindkettő lehetséges

A Grande rendszer vezérelhető klasszikus Somfy távirányítóval, de elérhető hozzá a Somfy Nina intelligens vezérlő, amely személyre szabott mozgásprogramokat is kezel.
A rendszer kompatibilis a Somfy Tahoma applikációval, így akár telefonról is irányítható minden funkció: a lamellák dőlésszöge, a világítás vagy a zip screen mozgatása.

Összehangolt vezérlés az okosotthon-rendszerrel

A rendszer támogatja a Somfy hybrid motor és a KNX interfész használatát is, így az egész pergola egy meglévő okosotthon-rendszerbe is könnyen integrálható.

Automatikus időjárás-érzékelés

A Grande különlegessége, hogy a rendszer akár automatikusan is reagál az időjárás változásaira:
fényérzékelő: árnyékolás intenzív napsütésben
esőérzékelő: automatikus zárás eső esetén
szélérzékelő: biztonsági funkció erős szélben

Mindez valós időben történik – nincs szükség felhasználói beavatkozásra, a pergola önállóan gondoskodik a komfortzónáról.

7 kérdés, amit ritkán tesznek fel – pedig a döntés múlik rajta

A legtöbb kereskedő azt szeretné, hogy Ön az árra koncentráljon – ne arra, amire valóban szüksége van, és főleg ne arra, ami hosszú távon igazán fontos. De az olcsó árnak csak a vásárláskor lehet örülni, a jó terméknek viszont hosszú éveken át.

Mi ehelyett inkább segítünk tisztán látni – még a döntés előtt.

Ez a 7 kérdés segít abban, hogy:

  • Észrevegye a rejtett különbségeket
  • Ne csak az ár alapján válasszon
  • Olyan rendszert kapjon, ami valóban bírja, amit elvár tőle

Ez nem reklámszöveg.
Nem termékismertető.

Hanem egy szakmai segédlet, amit úgy írtunk meg, ahogyan mi is szeretnénk, ha valaki elmagyarázná nekünk, mielőtt döntünk.
👉 Ha szeretné, elküldjük e-mailben.

7 kérdés bioklimatikus pergola választásához

Szállítás, tanácsadás, garancia – minden, amit még tudni érdemes

A Pirnar Grande lamellás pergola nemcsak könnyen konfigurálható, de a teljes folyamat során számíthat ránk – az első lépéstől a beépítésig.

  • Ingyenes szállítás egész Magyarország területén
  • Ajánlat elfogadása után: helyszíni tanácsadás és megvalósíthatósági ellenőrzés – díjmentesen, Magyarországon belül
  • Igény esetén: egyedi, komplex outdoor tér tervezés – külön ajánlat alapján
  • Fogadó szerkezetek tervezése: a projekt összetettségéhez igazodó árazással
  • Garancia: minden Pirnar pergolára 5 év szerkezeti garancia

Pirnar Grande bioklimatikus pergola

Tudni szeretné, mennyibe kerülne?

 A műszaki részleteket már ismeri. A képek és a videó alapján el tudja képzelni, milyen lenne átélni ezt a térélményt az Ön kertjében vagy teraszán.

Most már csak egy kérdés maradt:
„Nagyjából mennyibe kerülne mindez?”

👉 Egy rövid beszélgetés elég ahhoz, hogy ezt meg tudjuk mondani – nem kell döntést hoznia, elég, ha elmondja, mit szeretne. Vegye fel velünk a kapcsolatot.

Hogyan csempésszen luxust az otthonába?

10+1 ÖTLET A MEGVALÓSÍTÁSHOZ

A valóban kivételes otthonok a részletekben rejlenek. Mutatunk Önnek 10+1 exkluzív design megoldást, amivel különlegessé teheti ajtó, ablak vagy burkolatválasztását.

10+1 ötlet luxus otthonokhoz

Mantu blog

Segítünk Önnek
a tökéleteset kiválasztani!