|
máj. 6. Mennyire strapabíró egy Lenteam belső ajtóGyakori probléma az értékesítő számára, milyen érvekkel és főleg milyen bizonyítékokkal támassza alá az általa forgalmazott ajtók és ablakok dicséretét. Gyakran esünk abba a hibába, hogy túlontúl szakmai szemmel nézünk a világra, sokszor olyan mondatokkal és kifejezésekkel élve, amit rajtunk kívül senki sem ért. Némi szakmai ártalommal fűszerezve azon gondolkodtam, hogyan mondhatnám el bárkinek, hogy a Lenteam ajtók bizony jók? Szépségük és dekorativitásuk vitathatatlan, erről bárki meggyőződhet első látásra, tapintásra. Tehát az hamar kiderül, hogy ezek a belső ajtók valóban a lakberendezés hiányzó láncszemei lehetnek. De hogyan tudom bebizonyítani, hogy mit bírnak ezek az ajtók? Laikusként valószínűleg először a belső ajtók mozgó alkatrészeinek kopása, lötyögése miatt aggódnék, aminek következményeként lóghat, vagy akadhat az ajtólap. Elmondhatjuk, hogy a mi belső ajtóinkban levő pántok és zárak gondozást sem igényelnek, és mégsem romlanak el 100000 használat után sem. Na de ki hiszi ezt el nekünk? Senki sem fog száz évig állni az ajtó mellett, hogy bizonyítékot szerezzen. Miközben nap, mint nap a megoldáson gondolkodtam ebéd közben az ebédlőnkön lévő Lenteam belső ajtóra tévedt a tekintetem. Több, mint 6 éve használjuk ezeket az ajtóikat ezekben az irodákban, naponta sokszor nyitjuk, csukjuk, csapkodjuk őket. Rövid fejszámolást végezve, az ebédlőt átlagban 30-an legalább naponta 4-5 alkalommal használjuk hosszabb-rövidebb időre. Az alsó hangon 120 nyitás-csukás egy nap alatt. Az 600 egy héten és kb. 1300 egy hónapban. Vagyis több, mint évi 15.000, ami 6 év alatt - amióta ideköltöztünk - legkevesebb 90.000 használat!!!!. Közben nézem az ebédlő ajtaját és az ma is hibátlanul teszi a dolgát, nem lóg, nem akad, nem szorul. Pedig azt sem mondhatnám, hogy mindig kesztyűs kézzel bánunk vele és előfordul, hogy a kulturált ajtóhasználatot meghazudtolva ólajtóként csapjuk be. Vagyis megtaláltam a bizonyítékot, amit bármely kedves vásárlójelöltnek meg is tudunk mutatni. Ebből pedig következik egy tanulság és egy jó tanács, ha ajtót vagy ablakot szeretne vásárolni. Kérdezze meg a kereskedőt, hogy az üzlethelyiség beépített épületszerkezetei (ajtók, ablakok) a forgalmazott termékekből lettek-e kiválasztva. Ha netán nemleges a válasz, az rögtön gyanús lehet. Azután nyugodtan menjen el a mosdóba kezet mosni és közben vizsgálja meg az ottani belső ajtók állapotát, hiszen azt használják a legtöbben. Ha bármi olyat lát az ajtón, amit az otthonában nem szívesen látna, akkor azonnal meneküljön. A bemutatótermi bemutató ajtók ugyanis ideális esetben szépek és jók. Csakhogy azokat senki nem használja!
máj. 2. Egy “laikus” vallomása a laminált padlórólAz alábbi írást egy kollégámtól kaptam, aki egy új feladat kapcsán az utóbbi időben elmélyülten tanulmányozta a laminált padlók "szakirodalmát". A tanulás során bekövetkezett megvilágosodását az alábbi írásban osztotta meg velem. Mivel ezt az élményt talán Önök is megélték már, így gondolom sokak számára érdekes lehet. "Bizonyos időszakonként az ember átértékel dolgokat az életében. Van aki egy baleset után világosodik meg, van aki jóga közben. Én egy padlóburkolatokkal kapcsolatos feladat után gondoltam újra a laminált padlókhoz kapcsolódó prózai és eléggé felületes viszonyomat. Bevallom, keveset értek a padlóburkolatokhoz. Mindaz, amit tudok, nos az inkább szakmai ártalomból rám ragadt információ. A jelenlegi albérletemben 4 éve lakom, a nappalit egy elsősorban az ára miatt vásárolt "akciós" laminált padló díszíti. Laikusként két dolog zavar benne, a rések a szálak között és a nem létező kopásállósága. Utóbbi csak azért elgondolkodtató, mert sem tömegek nem járnak hozzám trappolni, sem én nem töltöm ki-be ténfergéssel az időt otthonomban. Viszont kosz érzete az van, olyan, mintha állandóan a piszkos víz száradt volna rá. Egyszóval csúnya. Előbbi viszont lehet amatőr padlóburkolás eredménye is, mint ahogy kis családom lelkes férfitagjai is önképző padlóburkolók. Így volt szerencsém végigasszisztálni néhány szobánk leburkolását, mely a következő gócpontok mentén öltött alakot: - Nem jó helyről kezdtük el! - Ki lépett rá a ragasztóra, kifolyt az egész a padlóra! (ennek egyenes ágú következménye a melyik hordta szét az egész lakásban a ragasztót? típusú mondat) - Hát ide pont nem ezt a hibás szálat kellett volna tenni, de mindegy, majd ide tesszük az éjjeli szekrényt (ennyit a feng shuiról) Mindebből rögtön leszűrtem, hogy padlóburkolatot nem is olyan könnyű lerakni, de legalábbis jobb, ha szakember végzi. Eddig két olyan dolgot említettem, amivel a többség valószínűleg tisztában van. Azonban egy harmadik tulajdonsággal kapcsolatban jött a megvilágosodás, amikor beköltöztem. Az első pár hónapban az alattam lakó szomszéd sűrű, morze jeleket leadó kapcsolatot alakított ki velem egy partvissal, ahogyan az egy panelban illik. Naponta egyszer legalább felkopogott, mert túl zajosnak ítélte otthon tartózkodásom. Először a tv-re gyanakodtam, aztán a beszédhangra, végül a nő kétségbe vonható elme állapotára. Mígnem egy szép nap becsöngetett és kérdőre vont, hogy mit képzelek én, miért tologatok egész nap bútorokat, őneki elege van. A szobában levő bútormennyiséget és azok súlyát figyelembe véve ez tiszteletre méltó teljesítmény lenne tőlem. Megkíséreltem türelemmel, s józan ésszel elmagyarázni, hogy mivel egész nap dolgozom, higgye el, hogy a fölös energiáimat nem bútortologatással vezetem le. Ezt a társalgást hétről-hétre eljátszottuk, minden alkalommal megígértem, hogy halkabb leszek, majd szőnyeggel borítottam a közlekedő útvonalaimat, hogy „hangtompítsak”, bármi is legyen a zajforrásom oka. Megjegyzem, panelben felnőve, gyermekkori stafírungom része a „Ne zuholj már, alattunk laknak!” mondat, tehát még arra sem hivatkozhatok, hogy a panel új lakóélmény lenne számomra. Szóval kínomban már fülészetre kívántam a nőt, de legalább egy idegi alapú nyugtatószer szedésére köteleztem volna. Mígnem egyszer csak meghitt beszélgetéseink abbamaradtak. Nem volt felkopogás, sem a rendőrséggel fenyegetőzés. Azt hittem elköltözött, de kiderült, hogy nem. A miértre, akkor még nem jöttem rá. Mígnem a közelmúltban a munkám során behatóan tanulmányoznom kellett a csendes laminált padlók irodalmát. A megszerzett információk alapján a megvilágosodásom a következőképpen fogalmazható meg: A laminált padlón a kemény fröccsöntött, uszodai strapabírásra készült jó minőségű papucs bizony úgy hangzik, mintha bútorokat húzogatnék, vagy magas sarkú cipőben járnék. Mivel nincs, ami elnyelje benne a hangot, akusztikailag bravúrosan továbbít és erősít fel minden csoszogást (melyre bizony hajlamos vagyok), vagy kemény léptet. A szomszéd problémája, pedig akkor szűnt meg, amikor elnyűve régi fa papucsomat, egy sokkal puhább alapanyagból készült újat vásároltam. Mi a tanulság? Azok, akik hisznek a szabad papucsválasztásban, olvassák el, hogy mit tud ,de leginkább hogyan véd az ilyen vájt füllel rendelkező szomszédok ellen a csendes laminált padlónk a www.mantu.hu/padlo oldalon!
Kapcsolatfelvétel, ajánlatkérés >>> Címkék: hangszigetelés, laminált padló, laminált parketta Kategória: hanggátlás, laminált padló, szalagparketta (1) hozzászólás jan. 7. Mitől párásodik az ablaküveg?Bár az ablaküveg párásodásának egyébként számtalan oka lehet extrém körülmények között, de én egy különösen érdekes jelenségre szeretném felhívni a figyelmet, melyet különösen nagy hidegben a vizes helységekben (fürdőszoba, WC) lehet jól megfigyelni. Az ablaktábla alsó szélén, az ablak keretéhez közel 2-3 cm szélességben intenzíven megjelenő vízcseppek egyértelműen szigetelési problémára utalnak. Mi ennek az oka, és mi a következménye? Közismert jelenség, hogy nedves, párás helységekben a levegőben lévő pára a helyiség leghidegebb pontjain víz formájában kicsapódik. Az egyik ilyen szokásos hideg pont az ablaktábla. De akkor miért nem az egész ablaktábla párás? Egyszerű a válasz. Ha valakinek még 30-40 évvel ezelőtti, egyrétegű üveggel szerelt nyílászárói vannak, nála valószínűleg az egész ablaktábla bepárásodik, tekintve, hogy az ablaküveg egész belső felülete áthűl. Viszont a korszerű nagy hőszigetelési értékű (k<1 W/m2K) ablaküvegek már nem tudnak a belső felületen áthűlni. De miért hűl át akkor az ablaküveg széle? Először is szögezzük le nem minden gyártmánynál jelentkezik a leírt jelenség. A válasz a konstrukcióban keresendő. Az ablaküveg belső felületére a hideget az ablaktáblák között elhelyezett fém távtartó vezeti át. Számos olyan, elsősorban a felsőbb árkategóriába tartozó gyártmány van, ahol ez azt a problémát a konstrukció helyes kialakításával kiküszöbölték. Egyrészt speciálisan kialakított (hőhídmentes) távtartókat alkalmaznak az üvegben, másrészt az üveget lényegesen mélyebbre engedik be az ablak profiljába. E két megoldás együttes alkalmazásával elkerülhető, hogy az ablakunk alsó széle állandóan vizes legyen. Miért is célszerű ez? Nos, az állandó nedvességtől az üvegtáblát rögzítő szilikon el kezd gombásodni és penészedni, ami nem éppen esztétikus látvány. Ennél azonban sokkal nagyobb kárt okoz az ablaküvegről az ablakkeretre átkerülő a víz, ha fa ablakunk van. Az állandó nedvesség a fa korhadásához és rothadásához vezet, ami nagy mértékben csökkenti ablakunk élettartamát. Ezt mindenképpen meg kell akadályozni. Mit tehetünk ellene? Aki ablakvásárlás előtt áll, és az anyagi lehetőségei megengedik, az mindenképpen válasszon helyes konstrukcióval kialakított nyílászárót. Aki viszont már a vásárlás után van és jelentkezik nála a leírt probléma, az csak a rendszeres szellőztetéssel (pl. fürdés után) ill. a folyamatos szárazra törléssel tud védekezni.
Kapcsolatfelvétel, ajánlatkérés >>> Címkék: ablak, ablakminőség, energia megtakarítás Kategória: ablak, energia, passzívház (1) hozzászólás jan. 6. Hogyan változik az ajtódivat?Az év eleje és vége az irodában rendszerint a rendrakás ideje. Ilyenkor van idő és lehetőség az évek alatt felgyűlt iratanyag rendszerezésére és kidobására. E tevékenység közben akadt a kezembe néhány érdekes statisztikai adat, mely az ajtók felületének (anyagának és színének) változását mutatta be az elmúlt 30 évre visszamenőleg. Az adatsor az egyik vezető európai ajtógyár termelési adatait tartalmazza, ezért a Magyarországi ajtóvásárlási szokásokra csak áttételesen érvényes. A teljesség kedvéért a hazai adatokat a saját eladási statisztikánkból merítettem, így egészítve ki az európai adatokat. Kezdjük a visszatekintést 1977-ben. Ez hazánkban még felületkezelés nélküli ajtók korszaka. Natúr farostlemez ajtó vagy kazettás natúr fenyő ajtó a választék. (Már ha nem volt éppen hiánycikk.) Ebben az időben nyugaton már csak az ajtók 12%-t értékesítik végleges felületkezelés nélkül. Az uralkodó fafelület egyértelműen a tölgy (18%), a macore (26%), a mahagóni (13%) és a limba (12%). Laminált (HPL) felületben az ajtók 11 %-t értékesítették. A következő pillanatfelvételt készítsük a 80-as évek végén. Nálunk a felületkezelt ajtógyártás kezdete, de az aránya a felületkezeletlen termékekhez képest elhanyagolható még. A nyugati ajtódivatban ( és tegyük hozzá gondolatban gyorsan ezzel összefüggésben a bútordivat szót is) ez idő alatt jelentős változások történnek. A festhető, felületkezeletlen ajtók aránya nem változik. Nő a tölgy felületű ajtók aránya 28%-ra. Ezen belül a pácolt felületek aránya (6-7%) változatlan marad, vagyis növekedés kizárólag a modernebb világos színű natúr tölgy színnek köszönhető. A mahagóni és a limba felhasználás aránya nem változik, viszont drasztikusan visszaesik a macore 7-8%-ra. Ugyanezen idő alatt megduplázódik a HPL felület felhasználása, ami elsősorban az intézményi felhasználás növekedésére utal. Ekkor jelenik meg a festhető fehér fólia és a fehér színű dekor, majd kicsit később a gyárilag fehérre lakkozott ajtófelület. Ezek együttes aránya nem éri el a 10%-ot. A következő sarokpontnak vegyük a 90-es évek második felét. Nálunk is felfutóban van az igény a felületkezelt, furnéros ajtókra. Megjelenik újdonságként a dekorfólia, de az ára végett nem versenyképes a natúr farostlemezajtóval. (1997-ben a Lenta által gyártott dekor ajtót 40 eFt feletti fogyasztói áron lehetett megvásárolni.) A Lentánál 1997-98-ra értük el, hogy a furnérozott, felületkezelt ajtók értékesítése már meghaladta a natúr termékek eladásának számát. Mindeközben nyugaton megkezdődik a furnéros felületek leépülése. A festhető felületek aránya az évtized végére 3% alá csökken, a lakozott fehér felület 20% fölé nő, és a dekor aránya is eléri a 20%-ot. Hódit a bükk (15%) és a tölgy (18%), miközben a sötét fafajták (mahagóni, macore, pácolt tölgy) teljesen kikopnak. Az új évezred egyértelműen a laminált ajtók évtizedével kezdődik. Megjelenik a dekornál jobb tulajdonságokkal rendelkező CPL és napjainkra a dekorral együtt a részesedésük megközelíti az 45%-ot. Az évtized eléjén a világos fa reprodukciók (bükk, tölgy, juhar) és a fehér uralkodnak, míg az évtized végére felerősödik újra a sötétebb színű fairányzat (wenge, capuccino, stb.), a továbbnövekvő fehér fólia mellett.. A furnérok területén csökken a bükk aránya (8-10%) és újra nő a különböző árnyalatú és pácolású tölgyek részesedése (20%). Megjelennek a beltéri üvegajtók, és részarányuk számottevővé válik (1-2%). Szinte megszűnik a felületkezelés nélkül értékesített ajtók száma. Mindemellett a lakkozott fehér, mint ajtó-, és bútorfelület továbbra is nagyon kedvelt (22% felett) Mit hoznak a következő évek? Kíváncsian várom és remélem a 2 hét múlva kezdődő müncheni szakvásáron már meg is fogom látni. Természetesen beszámolok majd a tapasztalataimról. Kapcsolatfelvétel, ajánlatkérés >>> Címkék: ajtó, beltéri ajtó, dekor ajtó Kategória: ajtó, beltéri ajtó (0) hozzászólás dec. 12. Miért nem szeretjük a fehér beltéri ajtókat?Úgy érzem az a tisztességes, ha már a bejegyzés elején elárulom, hogy nem tudom a tuti választ a fenti kérdésre. Értékesítőinktől és kereskedőinktől hallom rendszerint, amikor a vevői szokásokról kérdezem őket, hogy "a fehéret nem keresik". A minap Németországban jártam és betértem egy lakberendezési üzletbe, ahol maga a tulajdonos foglalkozik a vevővel. (Senki ne gondoljon a hazai kínálatból ismert, tucattermékeket árusító giga méretű áruházakra.) A kínálatban jól átgondoltan megtalálhatóak voltak a legnevesebb olasz, angol, francia, holland gyártók termékei (fal és padlóburkolatok, szövetek, textilek, kiegészítők, festékek) termékei, többnyire a felső és közép kategóriából. A beltéri ajtó azonban nem volt sehol! Miután bemutatkoztam a tulajdonosnak és kifejeztem elismerésem a fantasztikus kínálatért, feltettem az Olvasóim előtt már ismert kérdést: "Része-e a beltéri ajtó a lakberendezésnek?". A válaszon még magam is meglepődtem. "A beltéri ajtó?" - kérdezett vissza. "Hmm….! Tulajdonképpen igen, de hát az mindig FEHÉR" -mondta. Elmondása szerint az értékesített beltéri nyílászárók mintegy 90% fehér színű. Bár tudtam, hogy nálunk nem túl keresettek a fehér ajtók, de ez az arány akkor is szíven ütött, és kíváncsi voltam az okára. Ebben segített a német üzlet tulajdonosa is a következő magyarázattal - "A lakberendezési stílusok rendkívül gyorsan változnak. Ami ma trendi, az holnap már ódivatúnak számít. A német tapasztalatok szerint az emberek 7-10 évente felújítják lakásukat, és ennek keretében változtatnak a lakberendezési stíluson is. Azok az emberek, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy a felújítás keretében ajtót, parkettát, konyhabútort cseréljenek, azok igyekeznek olyan stílust választani, ami időtálló. A fehér szín padig tökéletesen megfelel ennek az igénynek." Hoppá! Akkor, hogy is van ez nálunk? Nézem az Internetet, vizsgálom a kínálatot. Iszonyatos árverseny, mindenhol csak az olcsó dekor ajtók. "Nincs fizetőképes kereslet, csak az olcsó terméket tudjuk eladni" - mondják a nyílászáró kereskedők. De nem csak az árakban licitálnak egymásra, hanem a választékban is. Egyik helyen látom, dekor ajtók 20-féle színfelületben, a másikon 30-féle, a harmadiknál 40-féle. Olvasom a színválasztékot: toscan oliva, indiai alma, vörös szilva, sötét capuccino, szürke dió stb. Mind-mind különleges, egyedi hangulatú, más színekkel nehezen kombinálható színvilág. Majd fülembe csengenek a német kereskedő szavai: "Azok vásárolnak trendi színeket és trendi designt, akiknek nem jelent majd gondot 7-10 éven belül lecserélni az egészet." Majd hallom a hazai hangokat: "Nincs pénze az embereknek, nem tudnak drágább dolgokat megengedni magunknak." De ha így van (márpedig ebben nagyon sok igazság van), akkor miért nem választunk az olcsóbb árfekvésben, olyan designt ,pl. a fehéret, ami akár 15-20 év múlva sem lesz elavult. A fehér tökéletes választás lenne, mégsem szeretjük. Vajon miért? Nem tudok másra gondolni, minthogy az előző évtizedekben az egyszerű fehér ajtó összeforrt a rossz minőségű, fehérre mázolt farostlemezajtóval. Pedig az nem a színe miatt volt ócska, hanem a rossz megmunkálás, a felhasznált anyagok csapnivaló minősége miatt. Nem akarom elkeseríteni Önöket, de szigorúan a technikai tulajdonságokat nézve, azok az ajtók több paraméterükben is jobbak voltak, mint a mai dekor fóliás kínálat. Mindez pedig amellett szól, hogy újra felfedezzük magunknak a fehéret, mint egy minden szempontból optimális megoldást a lakberendezésben. Kapcsolatfelvétel, ajánlatkérés >>> Címkék: beltéri ajtó, dekor ajtó, divatos ajtó, fehér ajtó Kategória: ajtó, beltéri ajtó (13) hozzászólás nov. 29. Garancia vagy karbantartás?Érdekes levelet kaptam a minap egy tervező partnerünktől. A levél lényege abban foglalható össze, hogy milyen alapon kér a cégünk pénzt az ablakok rendszeres karbantartásáért, hiszen az a garancia keretében kötelezően elvégzendő. Még példát is írt, miszerint ismerős cége minden térítés nélkül, évente akár többször is jön és beállítja az ablakokat. Valóban rosszul csinálunk valamit, vagy csak a fogalmak keveredtek össze? Először vizsgáljuk meg, miért van szükség az ablakok időszakos karbantartására és mit takar az. A beépítést, illetőleg az átadást követően megtörténik a nyílászárók finombeállítása, ami biztosítja a zárszerkezetek könnyed működtetését, valamint az ablakok és ajtók pontos, légmentes záródást. Rendeltetésszerű használat esetén ez a beállítás évekig biztosítja a nyílászárók hibátlan működését. Miért kell hát akkor évente többször elvégezni ezt a "karbantartást"? Elárulom, nem kell! Ha felhasználóként mégis azt tapasztaljuk, hogy az ablakok, az ajtók vagy az erkélyajtók az átadást követően egy idő után nehezen csukódnak , szelelnek, akkor azokat nem karbantartani, hanem javítani kell. Mást takar ugyanis a karbantartás és mást a javítás. Javításról akkor beszélhetünk, ha például a használat során a gyenge vasalatok deformálódnak, görbülnek és így szükségesség válik az utólagos állításuk. Vagy maga az ajtó és ablakszárny deformálódik (ez egyébként sokszor az épület utómozgásainak az eredménye) és ez okozza a hibás működést. Előfordulhat továbbá, hogy gyártási hiba miatt méretpontatlanság áll fenn, hogy a vasalatok alulméretezettek (értsd gyenge teherbírásúak, pl. 3 rétegű üveg beépítésénél gyakori hiba ) vagy a beépítés során követtek el alapvető hibákat. Ezek javítása azonban semmiképpen sem tartozik a karbantartás körébe. Nyugodtan ki merem jelenteni, hogy az aki havonta jár karbantartani a garanciaidőben, az nem karbantartást, hanem a silány termékének, szolgáltatásának a javítását végzi. A kérdés csak az, hogyha lejár a garanciaidő, akkor ki fogja ezeket a javításokat elvégezni és ki fogja főleg azt fizetni? A karbantartás a nyílászáró szerkezetek tartós és hibátlan működését hivatott biztosítani, mely által lényegesen meghosszabbítható az élettartam. Az Internorm ajánlása szerint a karbantartást elegendő 3 évente kell elvégezni, melybe az alábbi munkaműveletek tartoznak bele. Munkatársaink megvizsgálják a zárfogadók kopását, ha szükséges a záróerő figyelembevételével állítanak a az ablak és ajtószárnyak vasalatain, a mozgó elemek bekenik, ellenőrzik a csapágyakat, valamint a gumitömítéseket. Ez a 3 évenkénti ellenőrzés szükséges többek között azért is, mert ez a feltételes a 30 évre szóló garancia igénybevételének. Ha valaki úgy dönt évente szeretné ellenőriztetni a nyílászárói, az sem tekinthető felesleges luxusnak.Hiszen aki jelentős összeget áldoz egy jó hőszigetelésű nyílászáróra, az nyilvánvalóan maximálisan szeretné azt kihasználni, és a legkisebb hibát és tömítetlenséget is a lehető legrövidebb időn belül kiküszöbölni. Remélem sikerült megvilágítanom a karbantartás és javítás közötti különbséget és senki nem fogja a minőségi szolgáltatásként értékelni, ha valaki folyamatosan rendelkezésre áll, hogy javítsa a saját hibáját. Ez legfeljebb a tisztességes magatartás kategóriájába tartozik, ami azért valljuk be szintén nem lebecsülendő a mai világban. Kapcsolatfelvétel, ajánlatkérés >>> Címkék: ablak, ablakjavítás, garancia Kategória: ablak, energia, garancia, kültéri nyílászáró (0) hozzászólás nov. 5. Bonyolult dolog-e az ablakcsere?Manapság nagyon divatos (és hasznos) dolog az energiatakarékosságról beszélni. Ennek kapcsán nem csak az új építésű épületek beruházói , de a régebbi felújításra szoruló házak tulajdonosai is a nyílászáró gyártók és kereskedők érdeklődésének középpontjában állnak. A homlokzat felújítása és szigetelése, az ablakok és erkélyajtók cseréje azonban nem csak igény vagy szükségszerűség kérdése. Azt is el kell döntenünk vállaljuk-e az ezzel járó kényelmetlenségeket. Egy tervezett ablakcsere esetén a várható költségek mellett a cserével járó várható kellemetlenségekre vonatkozó kérdéseket teszik fel leggyakrabban a vásárlók. Vizsgáljuk hát meg, mennyire bonyolult dolog az ablakcsere? Mint minden építéssel járó feladat esetén, így az ablakcserénél is az egyik legfontosabb dolog a jó és alapos előkészítés. Ez alatt nem csak a pénztárcánknak legmegfelelőbb ablak és erkélyajtó kiválasztását értem. Fontos, hogy pontosan meg tudják fogalmazni a beépítendő új nyílászáróval szembeni elvárásaikat is. Milyen anyagból legyen, milyen hőszigetelési értéket biztosítson, akarnak-e árnyékolást hozzá stb. stb. Ezzel kapcsolatosan rendkívül fontos megemlíteni, hogy nem csak a saját szempontjaikat kell figyelembe venniük, hanem tekintettel kell lenniük az építészeti előírásokra is. A leggyakrabban előforduló, az egyéni igényeket adott esetben jelentősen korlátó tényező az esetleges műemléki védelem megléte. De ugyanígy érdemes tájékozódniuk a helyi építési , vagy nem utolsó sorban a lakóközösségi szabályozásokról is. Ezt követően döntést kell hozniuk arról, hogy az ablakcserét a meglévő tokra kívánják-e megvalósítani, avagy komplett ablakszerkezetet kívánnak cserélni. Mindkét megoldásnak vannak előnyei és hátrányai is. Témánk, a bonyolultság ill. a várható kényelmetlenség szempontjából mindenképpen a tokcserével járó felújítás jelent nagyobb kihívást. A tok kibontása a falból lényegesen nagyobb piszokkal, zajjal és szennyezéssel jár. Nem zárható ki a falkáva sérülése, vagy akár a külső vakolat kitöredezése sem. Egy-egy tokcserével járó felújítás esetén célszerű lehet a belső tisztasági festést is erre az időre tervezniük. Így hosszú évekre megkímélik magukat a felújítási munkákkal járó kellemetlenségektől. Tovább bonyolítja az ablakcsere választandó technológiáját, ha redőny is csatlakozik a régi ablakhoz. Tapasztalatunk szerint ilyen esetben nem tanácsos megtartani a régi, rendszerint hőszigeteletlen redőnytokot, így annak kibontása is szükségessé válik. Ez esetben viszont már mindenképpen célszerűbb az ablak tokszerkezetének a kibontása is, akkor is, ha egyébként szívesen megkímélték volna magukat a nagyobb bontással járó kellemetlenségektől. Összességében elmondhatjuk, hogy az ablakcsere a legtöbb esetben szükségszerűen zajjal, piszokkal és kellemetlenséggel járó építési feladat . Nem azért írom ezt, hogy bárkit is lebeszéljek a felújításról, mert a másik oldalon jelentős haszon és előny áll. De jobb ha valaki felkészül a "legrosszabbra" és utána kellemesen csalódik, mintha bedől az ígéreteknek és utána meg bosszankodik: "Ha ezt tudtam volna….. " Kapcsolatfelvétel, ajánlatkérés >>> Címkék: ablak, ablakcsere, felújítás Kategória: GYakran Ismételt Kérdések, ablak, energia, kültéri nyílászáró (0) hozzászólás szept. 30. Magyar ember nyílászáróból is hazait vásárolTisztában vagyok vele könnyen előfordulhat, hogy ismét darázsfészekbe nyúlok és indulatokat kavarok ezzel a bejegyzéssel. Már elöljáróban szeretném leszögezni, hogy a problémát tisztán közgazdasági kérdésként teszem fel. Bár az elmúlt 10 évben is előfordult néhányszor, hogy egy vásárló azért fordult ki az üzletünkből, mert nem "magyar" ajtót és ablakot forgalmazunk, de az utóbbi időben ez a vásárlói reakció már nem csak nálunk, de kereskedőinknél is egyre sűrűbben megtörténik. Ez a tény indított arra, hogy néhány üzleti, gazdasági kérdésre felhívjam a figyelmet. A velünk hasonló árbevételt produkáló magyar székhelyű XY Kft. nagyságrendileg ugyanannyi főt foglalkoztat, mint mi. Vagyis munkahelyteremtésben nem jobb! A hivatalosan hozzáférhető mérlegadatok szerint az egy főre jutó éves bérköltsége nem éri el az évi 1 mFt-ot dolgozónként (havi 70000 Ft Bruttónak felel meg), miközben ez nálunk több, mint a duplája. Vagyis mi kétszer annyi járulékot fizetünk be adóként! (Mielőtt felzúdulna az ellenkórus, hogy lám a kereskedelem nyereségesebb a gyártásnál gyorsan megjegyzem, hogy a példabeli cég éves nyeresége többszöröse a mienknek.) Legvégére hagytam a legkényesebb kérdést: az ÁFA-t. Vásárolt már valaki konyhabútort, beépített szekrényt az IKEÁ-ban ÁFA nélkül? És a hazai kisvállalkozótól? Importőrként esélyünk sincs arra, hogy számla nélkül vásároljunk, így eladásaink után is keményen be kell fizetnünk a 25% ÁFÁ-t, ami bizony az egyik legfontosabb adóbevétele az országnak. (Nekünk pedig jelentős versenyhátrány!) Vajon, akik nagy hangsúlyt fektetnek a hazai termékek vásárlására, ők is minden esetben kérnek számlát? Természetesen nem akarom azt állítani, hogy minden hazai gyártó tisztességtelen eszközöket alkalmaz. De arra mindenképpen szerettem volna felhívnia figyelmet, hogy a problémák érzelmi alapon történő leegyszerűsítése ritkán vezet a helyes eredményre. Kapcsolatfelvétel, ajánlatkérés >>> Címkék: ajtó marketing, marketing, verseny Kategória: ajtó, ajtó marketing, Örökzöld bejegyzések (3) hozzászólás szept. 25. Megvegyük-e a legolcsóbb dekor ajtót?A legnagyobb árverseny a beltéri ajtók piacán nyilvánvalóan a tömeg igényeket kielégítő dekor ajtók árkategóriájában van. Minden ajtógyártó és nyílászáró-kereskedő választékában az utólag szerelhető, de végleges felületkezelésű beltéri ajtó kategóriában a dekor ajtók jelentik ma az alsó árszegmenst. Ha alaposan megvizsgáljuk a kínálatot, akkor megállapíthatjuk azonban, hogy még ebben a termékkategóriában is jelentős árkülönbségek fedezhetők fel, melyek első ránézésre nem indokolhatóak a laikus vásárló szemével nézve. Keressük meg hát az árkülönbségek indokait! Ezúttal a különbségeket nem a termékek "rejtett" műszaki tulajdonságaiban fogjuk keresni. Sőt, abból a feltételezésből indulunk ki, hogy a beltéri ajtólapok felépítése, anyag- ,és megmunkálásminősége azonos. Tételezzük fel, hogy az összehasonlított termékek mindegyike rendelkezik minősítéssel, és a felhasználási minősítésben minden ajtó beépíthetősége normál igénybevételre és normál klímakategóriára igazolt. (Még leírni is nehezemre esett ezt a képtelen állítást, hiszen a forgalomban lévő termékek töredéke látott csak minősítő intézetet!) Az árkülönbségeket ezúttal kizárólag az esztétikai és a használati értékben megnyilvánuló különbségekben keressük. (Akinek persze nem fontos, hogy valami hogyan néz ki, az ne is olvasson tovább, vegye meg a legolcsóbb terméket!) Az árkülönbség egyik jelentős oka az utólag szerelhető tok kialakításában és készültségi fokában van. A legkorszerűbb tokszerkezetek minden elemükben készre gyártottak, a tokrészek összeszerelésén kívül más munkaműveletet nem igényelnek. Az olcsó termékek esetén sok esetben nem csak a lágyütköző gumit, a zárlemezt, vagy a pántokat kell a helyszínen szerelni, hanem sok esetben a különálló takaróléceket is méretre kell vágni. Különösen ez utóbbi művelet rejt komoly veszélyeket, hiszen a gyári megmunkálás méretpontosságával ez nem veheti fel a versenyt. A pontatlan, silány minőségű szerelésen kívül legtöbbször a gyártási pontatlanságok okozzák az illesztési hézagok durva, szemet bántó szétnyílását a beépítés után. A másik jelentős árkülönbséget okozó minőségi különbség a fólia vastagságából adódik. Itt a legolcsóbb megoldás az, amikor fólia sincs. Igen, jól olvasták! Ezeknél a legolcsóbb termékeknél a fólia helyett nyomtatási technológiával készül a felület. A másik igen silány minőségű megoldás, amikor a fólia olyan vékony, hogy az alatta lévő forgácslemez minden nagyobb méretű farostja átüt a fólián a felületre. A harmadik kérdés, pedig egyszerűen az lehet, hogy tetszik-e az a felület, amit látunk, avagy sem. A legjobb minőségű fóliák természethűsége már-már tökéletes, alig különböztethetők meg a valódi fáktól. A fólia minősége természetesen nem csak esztétikai élményben nyilvánul meg. Fontos, hogy védje az ajtó felületét a sérülésektől, karcolódástól, ütésektől. Sőt még jobb, ha ezek a mechanikai hatások nyom nélkül maradnak a felületen, hogy néhány év múlva ne egy ütött-kopott ajtót kelljen nap mint nap néznünk. A legjobb dekor felületű ajtók esetén, ezért az egyszerű papírfólia helyett un. CPL fóliát (lemezt) alkalmaznak. Ezek karcállóak, mérsékelten ütésállóak, hőállóak, színtartóak és rendkívül könnyen tisztíthatóak. Ezek a termékek már egyértelműen az árkategória felső negyedébe tartoznak. Persze nem igaz, hogy minden egyes, az átlagosnál kicsit is vastagabb dekor fólia CPL minőségű, mint ahogy azt egyes gyártók előszeretettel feltüntetik. Utoljára, de nem utolsósorban említem még a dekor ajtók egyik legnagyobb esztétikai gyengéjének tartott illesztési hézagot az ajtólap élén. A fólia vastagságából adódóan (és ugye minél vastagabb, azaz jobb minőségű a fólia) néhány tized milliméteres hézag látható minden sarkos élű ajtó élén. A sötét él nemcsak a világos felületeknél lehet esztétikailag zavaró, de minden szín esetén szennyfogó felületet képez. Ez ellen az un. postforming élképzés jelent megoldást, mely csak a magasabb árfekvésű dekor ajtók esetén választható. Ha fent említett, többnyire a szubjektív értékítéletünkön múló különbségeket észrevesszük, akkor egyből meg tudjuk indokolni az esetleges árkülönbségeket. Biztosak lehetünk benne, hogy a legolcsóbb termékek esetén nem csak műszaki hátrányokat, de esztétikaiakat is vásárolunk. Kapcsolatfelvétel, ajánlatkérés >>> Címkék: beltéri ajtó, dekorfóliás ajtó, minőség Kategória: ajtó, beltéri ajtó (0) hozzászólás szept. 6. Egy apró trükk - nem nyílászáró témakörbenIsmerőseim, barátaim sokszor kérik ki véleményemet saját építkezésük, felújításuk kapcsán. Függetlenül a konkrét építési feladattól mindenkinek fel szoktam hívni a figyelmét, hogy az alapos tervezés, a részletek mindenre kiterjedő előzetes átgondolása sokszorosan megtérülő beruházás. Tudom és látom, hogy elsősorban anyagi megfontolások miatt sokan megspórolják a részletes kiviteli terveket, és például egy családi ház építésekor vagy lakásfelújításkor csak a legritkább esetben készül részletes elektromos vagy gépészeti terv. Megvallom Önöknek, elektromos tervet én sem készítettem a családi házam építésekor. Arra az esetre, ha Önök is így döntenének, megosztok Önökkel most egy a saját tapasztalatból merített ötletet, amit viszont semmi esetre sem szabad elmulasztaniuk, ha nem akarnak a későbbiekben komoly bonyodalmakat. A nappalim átrendezése kapcsán szükségessé vált a plazmatévé áthelyezése a TV állványról a falra. (Az egy külön történetet érdemelne, hogy a 4 éves Tv-hez miért nem lehet a gyártónál már talpat rendelni, amikor egy egyszerű ajtóra is 5 éves alkalmassági időt ír elő a törvény!). Alapos utánajárás eredményeképpen sikerült egy megfelelő fali konzolt vásárolnom, melynek felszereléséhez a fiammal álltunk neki. Mértünk lentről, fentről, jobbról, balról - mígnem sikerült meghatározni a furatok helyét a falon úgy, hogy a TV a kívánt pozícióba kerüljön. Már emeltem a fúrógépet, amikor eszembe jutott, hogy vajon nincs-e a kívánt furathelyek alatt elektromos vezeték. Azt bizonyára sokan tudják, hogy az elektromos szerelési gyakorlatban a konnektorok, kapcsolók függőleges vonalában helyezkednek el a tápvezetékek. Figyelembe véve, hogy a jelen esetben, mintegy 8 aljzat került egymás mellett elhelyezésre, ami fölé én most fúrni akartam, fogalmam sem volt, hogy melyik helyen fúrhatok és melyiken nem. Mit lehet ilyenkor tenni? Nos, én az építkezés során az elektromos és a gépészeti vezetékezés során is szorgalmasan fényképeztem. Így az eltakarások előtt valamennyi falban és aljzatban futó vezetéket, kábelt lefényképeztem. A fényképeket elővéve könnyű volt beazonosítani, hogy bizony pont azon a helyen futnak a vezetékek, ahol fúrni akartam. A képek alapján nem volt nehéz kijelölni az új furathelyeket és minden gond nélkül sikerült felszerelni a TV konzolt. Javaslom mindenkinek ezt az apró trükköt, hogyha nem is készül pontos vezetékterv, de fényképekkel mindenképpen dokumentálja a vezetékezést. Egy elfúrt elektromos vezeték, fűtés vagy vízcső rengeteg bosszúsággal jár. A nyílászáró szakmában is hasznát tudjuk venni az ilyen dokumentációnak, amikor egy-egy padlóütközőt kell lefúrnunk és remegünk, nehogy elfúrjuk a padlófűtést. De a küszöbök ill. a burkolatváltó sínek rögzítésénél is nagy segítséget jelent, ha pontosan tudjuk, hol futnak az aljzatban a vezetékek. Kapcsolatfelvétel, ajánlatkérés >>> Címkék: beépítés, beépítési hibák, beltéri ajtó, küszöb Kategória: ajtó, beltéri ajtó, szalagparketta, Örökzöld bejegyzések, építési hibák (1) hozzászólás |
||
|
Faragó Attila A Nyílászáró Magazin szerkesztője
Véleményem szerint két féle ember létezik. Az egyik már építkezett (felújított) életében, a másik pedig majd fog. Az azonban közös bennük, hogy a legelső építkezésükre (felújításukra) az abszolút rutintalanság a jellemző. Azt mondják, az okos ember tanul az elkövetett hibákból, a még okosabb viszont más kárán tanul. Ezt a tapasztalatszerzést ajánlom mindenkinek az életből merített történetek, esetek tanulságai kapcsán. Legyünk együtt még okosabbak, hogy egy építkezés ne válhasson rémálommá, és a kész mű valóban az örömet, a békét és a harmóniát jelentse a család számára!
Kinek ajánlom a Nyílászáró Magazin olvasását? Hasonló bejegyzések![]() "Szia Anikó! Nagyon kedves vagy és segítőkész. Minden értékesítőnek ilyennek kellene lennie." Bencsik Sándor "A szállítási határidőt napra betartották, a beépítés, gyors, profi és zökkenőmentes volt." Mihaleszkó András "Az ajtók rendben megérkeztek, és nagyon elégedett vagyok, mind a termékkel, mind a szolgáltatással. Köszönöm!" Dunai Mária |
||
|
KAPCSOLATFELVÉTEL
Amennyiben segítségre van szüksége tervezett építkezésével kapcsolatban, kérdését felteheti itt.
| ||
Kapcsolatfelvétel, ajánlatkérés >>>
Címkék: aj, belső ajtó, beltéri ajtó, dekor ajtó
Kategória: ablak, ajtó, beltéri ajtó, marketing
(0) hozzászólás