Az átverés művészete 2.rész - Passzívház építése2010. aug 25. Néhány héttel ezelőtt már hangot adtam a passzívházak építésével kapcsolatos gondolataimnak. Akkor arra hívtam fel a figyelmet, hogy az új technológiák könnyen divattá válhatnak, és sok építkező a valós igényei kielégítése helyett, olyan dolgokért fizet feleslegesen sok pénzt, amire esetleg sem szüksége, sem pénze nincs. Most egy másik veszélyre szeretném ráirányítani a figyelmet,mégpedig arra, hogyan használják ki gátlástalan vállalkozók a minden újszerű dolgot körülvevő tájékozatlanságot. A történetet nevek nélkül írom, mert nem a konkrét esetet, hanem a jelenséget tartom fontosnak. Nem gondolom, hogy a passzívház építéséhez valami földöntúli képességre és tudásra lenne szükség. De azt igenis gondolom, hogy annál azért többre van szükség, minthogy "mi is biztosan tudunk ilyet". Tudást az ember vagy a gyakorlatból szerez (olyan ember mellett tanulva, aki ért hozzá), vagy tankönyvekből. A magam részéről a házam építését inkább olyasvalakire bíznám, aki az első csoportba tartozik. Az információim szerint Magyarországon napjainkig kevesebb, mint egy tucat minősített passzívház épült. Ezzel szemben az Internetet böngészve megdöbbenve tapasztalom, hogy százas nagyságrendben találhatóak magukat passzívház építőnek feltüntető vállalkozások. Vajon ők, hol szereztek tapasztalatot, tudást a passzívház építéséhez, ha nálunk ezidáig egy tucat se épült? Az egyik ilyen vállalkozás honlapját böngészve további megdöbbentő dolgokra bukkantam. A cég egy konkrét építkezés kapcsán a saját tapasztalatait osztja meg "leendő ügyfeleivel". Természetes, hogy minden témakörben, minden mondatból nagyfokú jártasság sugárzik és szakszerű tanácsok garmadáját találja a gyanútlan érdeklődő. Marketingből kétségkívül jeles. Természetesen engem a homlokzati nyílászárók fejezet érdekelt igazán, ezért abban mélyedtem el részletesen. Mit is olvashattam itt? Először is néhány műszaki információt a passzívházak nyílászáróival szemben támasztott követelményekről, ami egyébként a legtöbb gyártó honlapján (pl. Internorm) szinte ugyanígy megtalálható. Ezután olvasható az igazán izgalmas rész, melyben a cég megosztja a passzívház nyílászáróinak beszerzése kapcsán szerzett tapasztalatait az olvasóval. Név szerint említ ismert és neves gyártókat, melyek mindegyike a kritika tárgyát képezi. Az egyik drága, a másiknál a kiszolgálás csapnivaló, a harmadiknál a minősítés nem megfelelő. De természetesen akad egy negyedik, általam eddig még sohasem hallott márka, amelynél minden kívánalom teljesül. Magától értetődik, hogy a "szakértő jóakaró" rögtön megadja az elérhetőséget ehhez a gyártóhoz. Kíváncsian kattintottam a megadott linkre, ahol egy magyar kereskedőcég honlapja jelent meg. Már az első mondatban felhívják a figyelmet, hogy lényegesen olcsóbban lehet itt vásárolni, mint az ismert konkurenseknél. Az ilyen nekem mindig gyanús! Alaposabban szemügyre véve az oldalt egyre inkább emlékeztetett az engem valamire. A grafikai elemek, a színek, a menürendszer……..hmmm, mintha már láttam volna valahol! Megvan! Ugyanaz a struktúra és ugyanaz a felépítés, mint a "jóakaró szakértő kivitelező cég" oldalán. Csaknem ugyanarról a cégről van szó? ………..De nem. Más a név és más a cím. Tévednék? Véletlen egybeesésről lenne szó? Nem hagyott nyugodni a dolog. Előkeresem a hivatalos céginformációs szolgáltatást és megdöbbenek. Mind a két cégnek ugyanazok a tulajdonosai. Nincsenek véletlenek! Van helyette átverés! Erre mondják: Ügyes!
Kapcsolatfelvétel, ajánlatkérés >>> Címkék: ablak, építési hibák, kültéri nyílászáró, passzívház 6 hozzászólás “Az átverés művészete 2.rész - Passzívház építése”Véleményed van? Szólj hozzá! |
||
|
Faragó Attila A Nyílászáró Magazin szerkesztője
Véleményem szerint két féle ember létezik. Az egyik már építkezett (felújított) életében, a másik pedig majd fog. Az azonban közös bennük, hogy a legelső építkezésükre (felújításukra) az abszolút rutintalanság a jellemző. Azt mondják, az okos ember tanul az elkövetett hibákból, a még okosabb viszont más kárán tanul. Ezt a tapasztalatszerzést ajánlom mindenkinek az életből merített történetek, esetek tanulságai kapcsán. Legyünk együtt még okosabbak, hogy egy építkezés ne válhasson rémálommá, és a kész mű valóban az örömet, a békét és a harmóniát jelentse a család számára!
Kinek ajánlom a Nyílászáró Magazin olvasását? Hasonló bejegyzések![]() "Szia Noémi! Szeretnénk ismételten megköszönni a segítségedet és közbenjárásodat mindazért a csodás anyagokért, amikkel megszépíthettük lakásunkat. Az ajtók és parketta összhatásán még most is csak ámulunk, nem győzzük magunkat kigyönyörködni bennük. Minden elismerésünk a Mantu csapatának. Nagyon tetszik a kedves megemlékezés a közös millimétereinkről a Lenteam blogjában! Köszönjük szépen!" Anikó és Gábor "Az egész építkezés során egyedül az ajtókkal kapcsolatban nem volt semmilyen problémánk, sem a szállítással, sem a határidővel, sem a szaktudással." Adrienn "A szállítási határidőt napra betartották, a beépítés, gyors, profi és zökkenőmentes volt." Mihaleszkó András |
||
|
KAPCSOLATFELVÉTEL
Amennyiben segítségre van szüksége tervezett építkezésével kapcsolatban, kérdését felteheti itt.
| ||
2010 szeptember 2 13:17
Egyetértek a leírtakkal,de ebből a hosszú bejegyzésből számomra annyi derül ki hogy vannak szélhámosok…mint mindenhol.Tényanyagot ,értékes tanácsot teljesen nélkülöz.
2010 szeptember 2 13:42
Való igaz, hogy a tanulság levonása részemről elmaradt, de így is elég hosszúra sikerült ez a bejegyzés. De igazából nem is lehet minden “szélhámosság” ellen előre megtervezett módszerekkel védekezni. Hiszen ők pont azért “szélhámosok”, mert ki tudják játszani a védekező mechanizmusainkat. Talán egyetlen módszer van, amit érdemes alkalmaznunk, mégpedig a referenciák megtekintése. Ha házat terveztetünk, ha házat építtetünk, ha egy vállalkozót meg akarunk bízni egy munkával, mindig kérjünk 3-4 referenciát. Menjünk el ezekhez az emberekhez, nézzük meg, hogy 2-3 év elteltével “áll-e” még a mű. Kérdezzük meg, hogyan voltak megelégedve a munkák során a vállalkozóval, megbízható volt-e, jól együtt lehetett-e vele dolgozni, hogyan kezelte esetleges garanciális panaszainkat. Fontos, hogy ne elégedjünk meg egyetlen referenciával, mert még az is lehet egy beépített ember.
Saját szakmámból pedig talán csak annyi jó tanácsot adnék, hogyha valaki prémium nyílászárót és szolgáltatást keres, akkor nem biztos, hogy azt a külvárosi, lerobbant gyárépület első emeletén működő 20 m2-es “üzletben” kell megtennie, csak azért, mert ott kínálják a legjobb árakat.
2010 szeptember 2 18:27
Szerkesztő: köszönöm…Egy saját tapasztalatot hozzáfűznék.Én túl vagyok a választáson és a passzív ház cikken akadt meg a szemem.Biztos hogy nem jó a “zuggyártó”.A legdrágább 2x megvenni valamit,mert ha nem jól működik akkor úgyis cserélni kell és a csere járulékos költségei olyan magasak hogy bőven fedezte volna egy felső kategóriás nyílászáró kiválasztását is.Jómagam KERMI minősített terméket vettem,többe került de nem bántam meg.Azóta csak emelkedtek a minőségi követelmények és nem véletlenül.Amelyik kültéri nyílászáró gyártó a minősítést elkerüli ott valami eredendően nagy “turpisság” van.
2010 október 13 09:49
Van egy nagyon komoly probléma, ami a passzív házaknál később jelentkezik. Ezeket a házakat leminősítik és senki nem tudja, hogy mi lesz 10-20 év múlva. Márpedig valami lesz, de hogy passzív lesz e a ház az kérdés. Jelenleg az európai piacon 1 gyártó van, aki garantálja a gáztöltöttségi szintet és erre garanciát is vállal ( 10 év, Internorm ). A garancia arra vonatkozik, hogy 10 évig nem csökken a gáztöltöttségi szint. A jelenlegi ismeretek szerint a fogyás ezután 0,5%/ év alatt van. Megkérdezném újra; 10 év múlva is passzív lesz a ház?
2010 november 4 11:47
a cikkben írtakból én abba a körbe tartozom aki saját magának építette meg a passzív házát rengeteg könyvet, szakcikket elolvasva, tucatnyi kiállítást bejárva és gyártóval egyeztetve.
Egy valami volt ami miatt magam építettem meg a házat: az ÁR. Igaz nem mentem bele a nevesincs termékek megvásárlásába. Ez alatt nem csak a nyílászárókat értem (Internorm Dimension, 3 rétegű üvegezés) hanem az összes építőanyagot is.
Végül egy kis tapasztalat:
1. a jó nyílászárókat csak szellőzéstechnikával együtt szabad beépíteni. Ha én kikapcsolom a szellőzést, akkor 24 órán belül párásodik az ablak.
2. az ablak hőszigetelésére egy példa: múlt télen a gyerek meghógolyózta az ablakot. Két napig(!) volt a hófolt az üvegen, míg nagy nehezen leolvadt, pedig bent 22-23 C fok volt.
Nem bántam meg, hogy költöttem rá!
2010 november 5 09:50
A napokban mesteremberek jártak nálam és munka közben beszélgetésbe elegyedtünk. Egyikük arról mesélt, hogy ugyanazt a munkaelemet, amit nálam éppen csinált, azt a saját házában, hogyan oldotta meg másképpen, magyarul jobban.
Ez György bejegyzése kapcsán jutott eszembe. Vajon miért van az, hogyha az ember magának csinál valamit, akkor azt mindig jól csinálja, de ha megbízásra másnak, akkor már lanyhul a tökéletesség iránti vágy. György példája arra is bizonyíték, hogy passzív házat építeni nem ördöngösség, megtanulható, de mindenképpen szükség van a lelkiismeretes, pontos és szakszerű munkára.