A beltéri ajtókkal kapcsolatos szakszavak2010. jún 27. Egy korábbi bejegyzésben vetődött fel az igény arra, hogy a beltéri ajtókkal kapcsolatos szakkifejezéséket illő lenne a hétköznapi emberek számára is közérthető módon megmagyarázni. Akkor talán kissé könnyelmű módon ígéretet tettem arra, hogy megpróbálom elkészíteni ezt a zsargon szótárt. Nos, most sem állítom, hogy a végére értem a feladatomnak, de talán egy apró lépést sikerült tenni. Az elmúlt hónapban elkészült ugyanis az végfelhasználók részére készített új beltéri ajtós honlapunk és annak egyik oldalán olvashatóak a szakkifejezések magyarázatai. Az információk a http://www.mantu.hu/ajto/szoszedet címen érhetők el. Remélem, hogy nem csak a laikus érdeklődőknek , de akár a szakma képviselőinek is sikerül néhány fogalmat megvilágítani. A jövőben folyamatosan szeretném a bővíteni az anyagot, ezért ha valaki olyan kifejezéssel találkozik, ami szerinte magyarázatra szorul,akkor kérem küldje el részemre és én igyekszem felvenni a zsargon szótárba. Véleményed van? Szólj hozzá! |
||
|
Faragó Attila A Nyílászáró Magazin szerkesztője
Véleményem szerint két féle ember létezik. Az egyik már építkezett (felújított) életében, a másik pedig majd fog. Az azonban közös bennük, hogy a legelső építkezésükre (felújításukra) az abszolút rutintalanság a jellemző. Azt mondják, az okos ember tanul az elkövetett hibákból, a még okosabb viszont más kárán tanul. Ezt a tapasztalatszerzést ajánlom mindenkinek az életből merített történetek, esetek tanulságai kapcsán. Legyünk együtt még okosabbak, hogy egy építkezés ne válhasson rémálommá, és a kész mű valóban az örömet, a békét és a harmóniát jelentse a család számára!
Kinek ajánlom a Nyílászáró Magazin olvasását? Hasonló bejegyzések![]() "A fiúk szépen-ügyesen csinálják dolgukat, köszönettel tartozunk neked, amiért hozzásegítettél, hogy minden szép és jó legyen. " Borsody Piroska "Szia Anikó! Nagyon kedves vagy és segítőkész. Minden értékesítőnek ilyennek kellene lennie." Bencsik Sándor "Az egész építkezés során egyedül az ajtókkal kapcsolatban nem volt semmilyen problémánk, sem a szállítással, sem a határidővel, sem a szaktudással." Adrienn |
||
|
KAPCSOLATFELVÉTEL
Amennyiben segítségre van szüksége tervezett építkezésével kapcsolatban, kérdését felteheti itt.
| ||
Kapcsolatfelvétel, ajánlatkérés >>>
Címkék: ajtó marketing, beltéri ajtó, szakkifejezések
Kategória: GYakran Ismételt Kérdések, ajtó marketing, beltéri ajtó
(0) hozzászólás