Mit várhatunk el egy bejárati ajtótól?

2010. jún 2.

Korábban nem gondoltam volna, hogy az árbevételünkben viszonylag kis hányadot képviselő bejárati ajtók, ilyen sok témát kínálnak majd. Az alábbi történetet már néhány hónappal ezelőtt szerettem volna megírni, de mindig halogattam. És jól tettem, mert ma egy olyan új információval gazdagodtam, ami teljesen más megvilágításba helyezte az esetet. De kezdjük az elején!

Az irodánk lépcsőház felőli bejáratával szemközti lakásba 4-5 hónappal ezelőtt új lakó költözött. Mindenki tudja, hogy egy lépcsőház legzajosabb lakása a földszinti, lift melletti lakás, ahol különös jelentősége van a bejárati ajtó hangszigetelésének. Mondanom sem kell, hogy a házban egyetlen lakáson van normális hanggátlású bejárati ajtó - mégpedig a sajátunkon. Néhány hét szenvedés után ez a lakó is úgy döntött, hogy lecseréli a bejárati ajtaját. Ezt azonban hihetetlen módon nem onnan tudtuk meg, hogy átsétált hozzánk, a lakásával szemközt található nyílászáró szaküzletbe az ajánlatkéréssel, hanem onnan, hogy egy szép napon két ferde szemű fiatalembert láttam dolgozni a csoda kínai bejárati ajtó beépítése közben. Nem akartam hinni a szememnek. Itt lakik valaki a szomszédunkban és annyira nem érdekli, hogy mi mit kínálunk, hogy még ajánlatot sem kér! Igazából 2 hét múlva lettem igazán  kíváncsi, amikor újra láttam a két ferde szemű munkást, amint éppen vésik a járólapot az ajtótok körül, és bontják ki a küszöböt. A történet kb. egy hónap múlva folytatódott, amikor ismét munkások jelentek meg (ezúttal nem ferde szeműek), vésővel kibontották a bejárati ajtót a falból és egy teljesen másik gyártmányt helyeztek a helyére. De ezzel még mindig nem volt kész a mű! Néhány hét múlva rendkívül igényes vasrácsot építtetett a lakó az ajtó elé. A döbbenettől nem tértem magamhoz. Ez az ember az egyik silány terméket vásárolja a másik után, rengeteg pénzt dob ki az ablakon feleslegesen és még mindig nem vette a fáradtságot, hogy átjöjjön hozzánk és tanácsot kérjen. Mi lehet a baja velünk? Ennek a végére kell járni! Nemsokára sikerült is megtudnunk tőle a titkot, mi a baja a mi irodánkra beépített biztonságilag tökéletes, kielégítően hangszigetelő és esztétikus bejárati ajtóval. Nem fogják elhinni! Azt mondta, hogy átszűrődik alatta a fény . Ha nem mondja, sose jut eszembe, hogy egy bejárati ajtóval szemben az legyen a vevő döntését befolyásoló legfőbb érv, hogy ne jöjjön át alatta a fény. Nem az, hogy ne lehessen hívatlanul átmenni rajta, nem az, hogy hanggátló legyen, és nem az, hogy szép legyen. Hihetetlen volt, de mint minden vevői érv előtt, ez előtt is meg kellett hajolni. 

Minden nap, amikor elmegyek a szomszéd ajtaja előtt eszembe jut a történet, nem hagy nyugodni a dolog. Ma odáig jutottam, hogy megvizsgáltam részleteiben is a mi saját ajtónkat,  és rájöttem, miért is jön át alatta a fény. A bejárati ajtó belső oldalán egy az üzletekben gyakran látható szennyfogó szőnyeget helyeztünk el utólagosan. Ennek vastagsága jelentős, így a normál beállítású bejárati ajtó elakadt benne nyitás közben. Ezért a szerelőink hézagoló lemezekkel megemelték az ajtót, hogy az akadálymentesen kinyíljon. Magyarul nekünk az volt a szempontunk, hogy kinyíljon az ajtó, míg a lakónak, az, hogy ne jöjjön át alatta a fény.

Mi ebből a tanulság? Talán csak annyi, hogy laikusként célszerű elmenni egy szakértőhöz, aki feltérképezi az igényeinket és megtalálja a számunkra a legjobb megoldást. Nagyon sokszor látom az üzletben, hogy a vásárlók egy jelentős része zaklatásnak és akadékoskodásnak veszi, ha az árak gyors közlése helyett kollégáim megpróbálják feltárni a valós vásárlói igényeiket. Ha lakótársunk vette volna a fáradtságot és előítéletetek gyártása, valamint az olcsó árra való törekvés helyett, hozzánk fordul szaktanácsért , akkor sokkal kevesebb költséggel és vesződséggel, egy sokkal jobb végterméket tudott volna magának vásárolni.

 

 




6 hozzászólás “Mit várhatunk el egy bejárati ajtótól?

  1. Gondos Redőnyös írta:

    Egyetértek! Különösen a következő mondattal:

    “Mi ebből a tanulság? Talán csak annyi, hogy laikusként célszerű elmenni egy szakértőhöz, aki feltérképezi az igényeinket és megtalálja a számunkra a legjobb megoldást.”

    Persze nem csoda, hogy az emberek bizalmatlanok. Hiszen a tipikus pletykaterjedésnek megfelelően csak azoknak a “szakiknak” terjed a híre, akik tanácsadás címén indokolatlanul drága dolgokat adtak el az ügyfeleiknek. Ezért a mi feladatunk az, hogy elmondjuk, és megmutassuk, hogy lehet bennünk bízni, lehet tőlünk tanácsot kérni.

    Illetve, hogy a lehető legszemléletesebben bemutassuk, hogy hogy járhat az, aki nem bízik senkiben. Ez a cikk pl remekül látja el ezt a feladatot, ezért máris linkelem a blogomba!

  2. Hunor írta:

    Az érdekelne, hogy a fényen kívül a hideg mennyire “szűrődik” át?
    Mert az még talán nem zavaró, hogy a fényt átereszti, de a leírtak alapján én úgy gondolom, hogy akkor most az ajtó alatt egy rés van.

    Illetve van egy kérdésem.
    Nemrég vettem egy márkásnak mondható (Salamander) műa. bejárati ajtót. Az alu. küszöbre ha rálépünk, besüllyed. Gondolom ez nem normális dolog. A 30 éves régi ajtónál a szétrohadt küszöb (utólag láttam a kiszerelésnél, hogy mennyire megette már az idő) nem mozgott.
    Namost az alu. küszöb és a járólap közé nyomtak szilikont, viszont gyanítom, hogy elfelejtették a küszöb alatti részt valamivel “kitömni”.

    Mit lehet így utólag tenni? Szedjem le a két oldalon a járólapot a küszöb körül és rakjak alá valamit?

  3. Szerkesztő írta:

    Hunor: Alapvetően különbséget kell tenni szabadba és beltérbe nyíló bejárati ajtó között. Az előbbi értelemszerűen csak hőszigetelt szerkezet lehet, míg utóbbi esetén ez nem kritérium. Az ajtó alatt a szokásos működési hézag 5-10 mm között van. A kültéri ajtók többnyire neki záródnak valamilyen küszöbnek.
    A bejárati ajtók egyik legkényesebb pontja a küszöb elhelyezése. A tapasztalat szerint azok az utólagos megoldások, amikor a küszöböt a járófelületre helyezik ritkán jelentenek tartós megoldást, pont az Ön által is említett kimozgás miatt. A legjobb, ha a küszöböt az aljzatbeton terítése előtt helyezzük el. Felújításnál ez természetesen nem lehetséges, de mindenképpen szükséges a küszöb és az aljzat közé megfelelő szilárdságú alábélelés. A jó megoldás , ha a küszöböt besüllyesztjük az aljzatba.A pontos megoldást azonban csak a helyszín ismerete alapján lehetne meghatározni.

  4. Anna írta:

    Vicces, hogy teljesen véletlenül rátaláltam erre a cikkre és rájöttem, hogy mi vagyunk a szemben lakók. Több hozzáfűzni valóm is lenne, ha esetleg valaki még olvasná ezt a cikket. Először is megválaszolom a kérdését, hogy miért nem Önökhöz fordultunk a problémánkkal. Kezdem ott, hogy nem 2010-ben költöztünk a szemközti lakásba, hanem 2006-ban!!! A lépcsőházban többször találkozunk az üzlet dolgozóival, de néhány fiatalabb lányon kívül a köszönésünket senki sem fogadja. Már ez sem volt pozitívum, persze gondolom az üzleten belül már máshogy viszonyultak volna hozzánk. A cikkben említett hangszigetelt ajtó, pedig messze van a hangszigeteléstől. Valójában nem a fény zavart minket, hanem az, hogy az ajtó alatt több centis rés van és ebben az esetben egy ajtó nem lehet jó hő- és hangszigetelő. Hétvégenként a takarítónőjük zenét hallgat, ami tökéletesen kiszűrődik a bejárati ajtajukon a lépcsőházba. A kínai ajtó valóban mellé nyúlás volt, de becsületükre legyen mondva, hogy miután elvitték az ajtót a pénzünket is visszakaptuk, így a kellemetlenségek mellé anyagi kár nem ért minket. A mostani, magyar gyártmányú ajtónkkal pedig teljesen meg vagyunk elégedve. Nagyon jó a hő- és hangszigetelése, mert valóban ez volt az elsődleges szempont. A rács pedig egy plusz biztonsági intézkedés volt részünkről, a házba való sorozatos betörések után. Azért legközelebb, ha rólunk ír cikket, kopogjon már át előtte és egy köszönés után szívesen megválaszolom a kérdéseit.

  5. Szerkesztő írta:

    Kedves Anna!

    Nagyon örülök, hogy véleményével megtisztelt, bár jobban örültem volna, ha azt személyesen is megismerhettem volna. Az írás természetesen nem Önről, hanem egy jelenségről szól, és a példát a való életből merítettem.
    Nagyon sajnálom, ha munkatársaimról (vagy akár személyesen rólam) nincsen jó véleménnyel, de higgye el, nem állt szándékunkban megbántani Önt. Őszintén szólva a szituációt is nehezen tudom elképzelni, hogy valaki köszön nekünk, mi pedig átnézünk rajta. Nem ilyennek ismerem magunkat.
    A konkrétumokat illetően, az írásom mondanivalója sem arra vonatkozott, hogy valaki miért nem tőlünk vásárol ajtót. Hiszen azt sem tudhatom, hogy tudtunk-e volna az Ön igényeinek megfelelő terméket adni, tekintettel arra, hogy azokról nem is tájékoztatott bennünket. Sokkal inkább arra kerestem a választ, hogy miért nem használja ki valaki a kézenfekvő lehetőséget, hogy egy szakmailag hozzáértő, kompetens szakcéggel konzultáljon, és ez által értékes, a vásárlási döntését jól megalapozó információkat gyűjtsön. Ha így tett volna, akkor nem vásárolta volna meg sem a kínai bejárati ajtót, sem a pedig a mostanit.
    Még két szakmai gondolat.
    Természetesen az az ajtó, aminek az alján 2 cm-es légrés van, az nem lehet hanggátló. Nekünk nem is ez volt a célunk a beépítésével, hanem az, hogy illetéktelen ne tudjon bejönni rajta. Engedje meg, hogy bátran kijelentsem egy esetleges betörés esetén (soha ne történjen meg) Önökhöz az acélráccsal megerősített ajtón keresztül is előbb be lehet jutni, mint hozzánk.
    Tudom ízlés kérdése, de én nem is szívesen laknék rácsok mögött.
    Aki hanggátlással foglalkozik az azt is tudja, hogy eredményes hangcsillapítás csak tökéletes tömítettség esetén érhető el. A legjobb hangszigetelési értékű ajtólap sem segít, ha az ajtólap alatt, az ütközőperemnél (ajtólap és ajtótok között), vagy az ajtótok és a fal között hézag van. Így a hanggátló ajtók minősége egyrészt az ajtólap felépítéséből, másrészt a szerelés technológiájából adódik. Csak a kettő együttesen biztosítja kívánt eredményt. Mivel számunkra a beépítés helyén nem volt igény a hanggátlásra, ezért az ajtólapot megemelve építettük be, hogy az ipari szennyfogó szőnyeg elférjen alatta a kinyitáskor is. De ettől függetlenül az ajtószerkezet (ajtólap) kiváló hangszigetelésű, bár az adott helyre lakás lezárására (lépcsőház, lift előtér)nem ezt ajánlanánk. Oda egy legalább R’w 42dB hangcsillapítású ajtó lenne szükséges a lakásban kívánt nyugalom eléréséhez.

  6. Anna írta:

    Válaszára először egész hosszan szerettem volna reagálni, de úgy gondolom semmi értelme. Én nem egy eladó vagyok, aki szeretné meggyőzni az embereket, hogy az ő terméke a legjobb a piacon. Szerintem mindketten elégedettek lehetünk. Én azért, mert maximálisan meg vagyok elégedve az általam vásárolt termékkel, azt kaptam, amit szerettem volna. Ön pedig azért, mert biztos benne, hogy jobbat tudott volna ajánlani.

    További sok sikert a munkájukhoz!

Véleményed van? Szólj hozzá!

Faragó Attila
A Nyílászáró Magazin szerkesztője


Véleményem szerint két féle ember létezik. Az egyik már építkezett (felújított) életében, a másik pedig majd fog. Az azonban közös bennük, hogy a legelső építkezésükre (felújításukra) az abszolút rutintalanság a jellemző. Azt mondják, az okos ember tanul az elkövetett hibákból, a még okosabb viszont más kárán tanul. Ezt a tapasztalatszerzést ajánlom mindenkinek az életből merített történetek, esetek tanulságai kapcsán. Legyünk együtt még okosabbak, hogy egy építkezés ne válhasson rémálommá, és a kész mű valóban az örömet, a békét és a harmóniát jelentse a család számára!

Kinek ajánlom a Nyílászáró Magazin olvasását?



"Azért tetszett a Mantu Kft. kínálata, mert ajtóik utólag beépíthetőek, masszívak, könnyen tisztíthatóak, nem igényelnek különösebb kezelést, a természetesség pedig a faerezet mintával megmarad."
Kovácsné Kati


"Ezek a termékek nem tartoznak az olcsó kategóriába, de a magas minőséget meg kell fizetni.
Sokat keresgéltünk, de ár –érték- minőség-design arányban nem találtunk hasonlót a magyar piacon.
"

Maros László


"A fiúk szépen-ügyesen csinálják dolgukat, köszönettel tartozunk neked, amiért hozzásegítettél, hogy minden szép és jó legyen.
"

Borsody Piroska




KAPCSOLATFELVÉTEL
Amennyiben segítségre van szüksége tervezett építkezésével kapcsolatban, kérdését felteheti itt.

NYÍLÁSZÁRÓ MAGAZIN ARCHÍVUM



KATEGÓRIÁK

TOP 5

UTOLSÓ KOMMENTEK

UTOLSÓ BEJEGYZÉSEK

CIKKEK ARCHÍVUM

META