Lehet-e jó a beltéri ajtó papírrács betéttel?2010. máj 20. Úgy jó 15 évvel ez előtt hallottam először a következő kérdést: Miből készült az ajtó? Fából vagy papírból? Már a kérdés feltevése is azt sugallja, hogy a "papírból" készült ajtó az valami ördögnek való dolog. Ezt a vélekedést erősíti az a rengeteg sületlenség, amit jó néhány gyártó és kereskedő kommunikál a vásárlóknak, és amit tőlük az üzletünkben visszahallok .Tegyük hát rendbe a kérdést, hogy mindenki világosan lásson! Egy korábbi bejegyzésemben (Miből készül egy beltéri faajtó?) már rámutattam a tömörfa és a lemezelt szerkezetű ajtók közötti különbségre és bemutattam ezek elhelyezkedését az értékskálán. Ezért koncentráljunk most kizárólag a lemezelt szerkezetű ajtólapokra. Ha vizsgálatunkat úgy folytatjuk, hogy két üreges forgácslapbetétes ajtólapnál az egyik esetben MDF keretet és forgácslap lezárást, a másiknál viszont fenyőkeretet és HDF lezárást választunk, akkor az előbbi ajtó vizsgálati eredménye normál, míg utóbbi közepes terhelhetőségi kategóriájú besorolást eredményez. Vagyis azonos betétszerkezet esetén a keret és a lezárás anyagának megváltoztatásával stabilabb ajtót sikerült építeni. Az olcsó tömegtermékek esetén az ajtólap keretszerkezete MDF, a lezárás pedig forgácslemez. A keretszerkezet keresztmetszete kicsi, több helyen kikönnyített, a vasalatoknál nem tartalmaz megerősítéseket. Az ilyen felépítésű ajtólap az igénybevételek (mechanikai és klimatikus) hatására könnyen vetemedik, ami működési zavarokat (pl. az ajtó nehezen csukható vagy nyitható) okoz. A jó minőségű, stabil ajtólapok keretszerkezete megfelelően vastag, lehetőleg tömörfából készül (ismereteim szerint egyetlen nagy ajtógyár van a piacon, aki nem MDF-ből dolgozik a standard kategóriában!) és több helyen megerősített. Az ilyen ajtólapok lezárása MDF lemez, vagy a felső kategóriában HDF lemez. Összefoglalva elmondható, hogy normál lakótéri körülmények között az ajtólap alapvető funkciójára (nyitás-csukás) az ajtólap betétszerkezete nincs lényegi hatással. Egy ajtólap gyenge minősége nem következik abból, hogy a térkitöltésre papírrács betétet használunk. Kapcsolatfelvétel, ajánlatkérés >>> Címkék: beltéri ajtó, minőség, papírrács betét 4 hozzászólás “Lehet-e jó a beltéri ajtó papírrács betéttel?”Véleményed van? Szólj hozzá! |
||
|
Faragó Attila A Nyílászáró Magazin szerkesztője
Véleményem szerint két féle ember létezik. Az egyik már építkezett (felújított) életében, a másik pedig majd fog. Az azonban közös bennük, hogy a legelső építkezésükre (felújításukra) az abszolút rutintalanság a jellemző. Azt mondják, az okos ember tanul az elkövetett hibákból, a még okosabb viszont más kárán tanul. Ezt a tapasztalatszerzést ajánlom mindenkinek az életből merített történetek, esetek tanulságai kapcsán. Legyünk együtt még okosabbak, hogy egy építkezés ne válhasson rémálommá, és a kész mű valóban az örömet, a békét és a harmóniát jelentse a család számára!
Kinek ajánlom a Nyílászáró Magazin olvasását? Hasonló bejegyzések![]() "A MANTU Ajtóstúdió Kft. a Lenteam csoporton belül a lakossági értékesítés specialistája. Kiváló a tervezési segédletük, átlátható és elegáns a honlapjuk. Kül- és beltéri mindenre kiterjedő kínálatuk a műfaj csúcskategóriája - megfizethető áron." Szép Lak magazin 2005 áprilisi száma "Nagyon felkészült, hozzáértő, kedves eladók vártak. Az is imponált már az első percben, hogy nem szerettek volna mindenképpen a legdrágább termékre rábeszélni." Szabad Zsolt és Ági "Ajtóim minden hozzám érkező vendégnek nagyon tetszenek. Valóban házunk egyik meghatározó díszítőeleme. Mindamellett, hogy szépek, kiválóan záródnak, hangszigetelnek, gyakorlatilag az égvilágon semmi gond velük, pedig kislányunk már 2 éve csapkodja őket." Balikó Adrienn és Csaba |
||
|
KAPCSOLATFELVÉTEL
Amennyiben segítségre van szüksége tervezett építkezésével kapcsolatban, kérdését felteheti itt.
| ||
2010 július 5 22:03
A következő kérdésre várnék szakmai választ, előre is köszönöm.
Most költöztünk egy új lakásba, ahol dekorfóliás, papírrács betéttel készült beltéri ajtók vannak.
Sajnos azt tapasztaltam, hogy 5-ből 4 ajtónál zárt helyzetben az ajtók felső és alsó élei 5-10 mm-rel kiállnak a toksíkból, az ajtólap mintha meg lenne vetemedve….
Kérdésemre azt válaszolta az építésvezető, hogy 1-2 hét alatt az kiegyenesedik…..Nem is bírom elképzelni hogyan…
Mi lehet ennek a vetemedésnek az oka és Ön szerint meddig várjak az állítólagos kiegyenesedésre..? Őszintén megmondom, én vagy tárolási hibára vagy gyártási okokra gondolok.
Előre is köszönöm válaszát.
H Géza
2010 július 6 09:56
Hoffman Géza:
Sajnos a kérdésre nem tudok teljesen megnyugtató választ adni, mert ahhoz több információval kellene rendelkeznem.
Először azt kellene megvizsgálnia, hogy az ajtólap vagy az ajtótok a görbe. Az előbbit egy 2m-es vízmértékkel tudja ellenőrizni, oly módon, hogy azt az ajtólap homorú oldalára fekteti átlósan vagy a hosszabbik él mentén. Ha a léc közepe és az ajtólap felülete között a távolság nagyobb 4mm-nél, akkor az ajtólap a szabványban megengedett értéknél jobban vetemedett. Tudom az ennél kisebb mértékű deformáció is csúnya lehet esztétikailag, azonban a normál igénybevételű (értsd 23C fok 65% relatív páratartalom) beltéri ajtókra mégis ez az előírás. A vetemedést minden esetben klimatikus igénybevétel (nedvesség)okozza. Az új épületekben sokszor magasabb a páratartalom a megengedettnél, ezért annak száradásával csökken a vetemedés veszélye. Elméletileg van esély arra, hogy az ajtólap néhány hét alatt újra kiegyenesedik, de ehhez folyamatos szellőztetésre van szükség. Az ajtót is tartsa lehetőleg nyitott állapotban.
A másik lehetséges ok, hogy az ajtótok felülete nem síkban van. Sok esetben, hibás szerelés következményeként (ami leginkább a ferde falak eredménye) az ajtótok sarka vagy alja “ráhajlik a falra”. Ez a tok újbóli beszerlésével orvosolható. Általában a felhasználó által észlelt vetemedés az előbbi két hiba összegeként jelentkezik.
A tárolási hiba előfordulhat, de akkor már a beszereléskor láthatónak kellett lenni a vetemedésnek. A gyártási hibára tapasztalatom szerint nagyon kicsi az esély. Azt, hogy az ajtólap nem rendelkezik a megfelelő minősítéssel már inkább el tudom képzelni. Ezt azonban könnyen leellenőrizheti, ha elkéri az építtetőtől az ajtólap klímaállósági jegyzőkönyvét. Ebben, az ajtólapra minimum I-es klímaosztályú besorolást kell igazolnia a gyártónak.
A problémakörről bővebben is olvashat egyik tanulmányunkban, melyet innen ( http://www.mantu.hu/ajto/tanulmanyok) tölthet le regisztráció után.
2010 szeptember 7 07:11
Kedves Attila!
A \"lehet-e jó a beltéri ajtó papírrács betéttel?\" kérdés válaszainak boncolgatása számomra az egyik legizgalmasabb. Mivel hosszú évek óta foglalkozom az utólag beépíthető rendszerű beltéri ajtók értékesítésével, ez volt az a kérdés amit az érdeklődők, vásárlók, a leggyakrabban nekem szegeztek. A cikkben leírtakkal sok olyan információt kapott az olvasó ami újabb kérdéseket vet fel (MDF?, HDF?,).Azt is tudom , hogy az okos vásárló minden információt meg fog kapni Önöktől!
Mégis úgy érzem a téma végén elmaradt a kérdésre a válasz, amit a kiváncsi érdeklődő vár, mert fontos a döntése szempontjából.
IGEN, lehet jó a beltéri ajtó papírrács betéttel!
Egy JÓ ajtólap minőségét nem befolyásolhatja, hogy a térkitöltésre papírrács betétet használunk.
További sok sikert kívánok!
Üdvözlettel, Ildikó
2010 szeptember 7 09:57
Mezeyné Musicz Ildikó:
Kedves Ildikó!
A vásárlói kérdésnek történelmi okai vannak. Hazánkban a lemezelt ajtók gyártása 40 évvel ezelőtt honosodott meg, az akkori ÉPFA Vállalat alapkőletételével. (Idén tavasszal egy kedves ünnepség keretében magam is részt vettem a gyár mai utódjánál tartott megemlékezésen.)
Azokat az ajtókat elsősorban a gombamód szaporodó lakótelepi lakásokba építettek be. Itt találkoztak először az ilyen típusú ajtókkal azok az emberek, akik a külvárosi lebontott családi házakból, vagy a belvárosi polgári lakásokból költöztek ide. Azokban a lakásokban viszont még a “békebeli” tömör fa (fenyő) ajtók voltak a meghatározóak. Tekintettel arra, hogy a lakótelepi lakásokba beépített papírrács betétes lemezelt ajtók csapnivaló minőségben készültek (megjegyzem ezek nagy része NDK import volt), ezért a laikus emberek a minőség kérdését összekötötték a papírrács betéttel magával. Ezek az emberek, amikor 10-20 év elteltével elköltöztek ezekből a lakásokból és esetleg ajtót vásároltak, akkor okkal tartottak a papírrács betétes ajtóktól és a vásárláskor ezért ódzkodtak ettől.
De egyetértek a válaszoddal:
Lehet jó a papírrácsbetétes ajtó!