Rémtörténetek a beltéri ajtók szereléséről

2010. máj 13.

Amióta az ajtós szakmába csöppentem, mindig is azt hallottam a szakma öregjeitől, akiktől mindent tanultam, hogy egy építkező számára a beltéri ajtó, mint termék,  csak és kizárólag a szereléssel együtt, működőképes állapotban átadva  jelenthet valódi értéket. Ezért üzletpolitikánkban mindig is különös hangsúlyt fektettünk arra, hogy felhívjuk a vásárlók figyelmét a beltéri ajtókhoz ( ill. a homlokzati nyílászárókhoz, ajtókhoz, ablakokhoz) kapcsolódó előkészítő munka és a szerelés fontosságára, valamint annak szakszerű elvégzésére. Ennek ellenére nagyon sok vásárló dönt úgy, elsősorban anyagi megfontolásból, hogy még nagy értékű vásárlás esetén sem kéri a szerelést tőlünk. A tapasztalat szerint a használat során jelentkező reklamációk döntő többsége a megrendelők által megbízott vállalkozókkal, szakszerűtlenül  szereltetett nyílászáróknál merül fel. Ezekből az esetekből gyűjtöttem össze néhány hajmeresztő történetet .

Az egyik esetben a vásárló 12 db nagy értékű (200.000,- Ft/ajtóelem felett) furnérozott stíl ajtókat vásárolt a szerelési szolgáltatás nélkül. A beépítés után néhány héttel keresett meg bennünket az úr, hogy az ajtók nehezen ill egyáltalán nem csukódnak. A helyszíni szemlén rettenetes állapotokat találtunk. A PUR habos szerelés helyett a tokszerkezetet 100-as szögekkel rögzítették a falhoz, gyakorlatilag egyetlen tok sem volt függőleges helyzetben. A tok összeszerelt részei között 5mm-es illesztési hibákat találtunk. Volt olyan ajtóelem, amelynek jobb oldali tokszára 2-3 cm-rel magasabbra volt  helyezve, mint a másik tokszár, ezáltal a felső szemöldök vízszintességéről beszélni sem lehetett. Az ajtólap becsukott állapotában el lehetett látni az ajtólap és a tok szemöldöke között. A vásárlónak 12 darab ajtó tokot kellett újra megvásárolnia és mind a 12 ajtót ki kellett bontani és ismételten be kellett építtetnie. A kár 700-800 ezer Ft közé volt tehető.

Egy másik helyszínen egy üvegajtó nehézkes működését kifogásolta  a vásárló. A reklamációt kivizsgáló kolléga megállapította, hogy az ajtótok rögzítése a falhoz nem a szerelési utasításban leírtak szerint történt, ezért a tok kimozdult a falból. A hibát az okozta, hogy a szerelést végző cég nem vette figyelembe az üveg ajtólap súlyát és elmulasztotta az előírt rögzítési helyek alábélelését. A hiba a tok részleges cseréjével ill. a kibontás utáni ismételt beépítéssel  40-50 eFt költséggel elvégezhető volt. De az igazi döbbenetet nem is ez okozta! Hanem az, amikor a kollégám észrevette, hogy az üvegajtó nem a kilincs lenyomásával nyitható, hanem annak felhúzásával. Arra a kérdésre, hogy miért szerelték fejjel lefelé a zártestet és a kilincset, akkor azt a választ kaptuk, hogy a szerelő azt mondta, így kell. Az ész megáll! Ha netán jól működött volna az ajtó, akkora  vevő sose jött volna rá, hogy fejjel lefelé, fordítva áll a kilincs az ajtón?

A harmadik eset az építési  technológiai sorrend be nem tartásából eredő gondokat veti fel, ami ugyanúgy a szerelő cég felelőssége. Néhány hónappal a vásárlás után a vevő jelezte, hogy  az ajtólapok felülete felhólyagosodott , elmattult. A helyszíni vizsgálat megállapította, hogy az ajtó elemeket már a festési munkák előtt beépítették.  A festés során az ajtóra kerülő festékcseppeket a takarítás során csak erős dörzsölőszerek bevetésével sikerült eltávolítani. Ez okozta a felső lakkréteg kopását és hólyagosodását. Az ajtólapok csak csiszolás és újralakkozás után nyerik vissza eredeti fényüket. A hiba helyrehozásának költsége ajtólaponként  20-25 eFt/ajtó volt.

A fenti esetekből is látható, hogy a szerelési költségen történő néhány ezer Forintos megtakarítás végeredményben többszörös kárt okozott. Ezek a vevők már tudják, hogy hol hibáztak, mert a saját kárukon tanultak. És Önök, hogyan döntenek majd?

   




Véleményed van? Szólj hozzá!

Faragó Attila
A Nyílászáró Magazin szerkesztője


Véleményem szerint két féle ember létezik. Az egyik már építkezett (felújított) életében, a másik pedig majd fog. Az azonban közös bennük, hogy a legelső építkezésükre (felújításukra) az abszolút rutintalanság a jellemző. Azt mondják, az okos ember tanul az elkövetett hibákból, a még okosabb viszont más kárán tanul. Ezt a tapasztalatszerzést ajánlom mindenkinek az életből merített történetek, esetek tanulságai kapcsán. Legyünk együtt még okosabbak, hogy egy építkezés ne válhasson rémálommá, és a kész mű valóban az örömet, a békét és a harmóniát jelentse a család számára!

Kinek ajánlom a Nyílászáró Magazin olvasását?



"Tavaly ősszel rendeltem Önöktől 2 kisebb ablakot, és már akkor említettem Önnek, hogy felújításunkhoz idén további ablakokat szeretnék rendelni. Mivel a munkájukkal és a pontosságukkal is nagyon meg voltam elégedve, ezért újra Önökhöz fordulok ajánlatkérésemmel kapcsolatban.
"

Gódor István


"Szia Anikó! Nagyon kedves vagy és segítőkész. Minden értékesítőnek ilyennek kellene lennie."
Bencsik Sándor


"A MANTU Ajtóstúdió Kft. a Lenteam csoporton belül a lakossági értékesítés specialistája. Kiváló a tervezési segédletük, átlátható és elegáns a honlapjuk. Kül- és beltéri mindenre kiterjedő kínálatuk a műfaj csúcskategóriája - megfizethető áron."
Szép Lak magazin 2005 áprilisi száma




KAPCSOLATFELVÉTEL
Amennyiben segítségre van szüksége tervezett építkezésével kapcsolatban, kérdését felteheti itt.

NYÍLÁSZÁRÓ MAGAZIN ARCHÍVUM



KATEGÓRIÁK

TOP 5

UTOLSÓ KOMMENTEK

UTOLSÓ BEJEGYZÉSEK

CIKKEK ARCHÍVUM

META