Az ajtótok is a beltéri ajtó része!2010. máj 7. A vásárlók többsége, amikor elindul beltéri ajtót vásárolni, a legritkább esetben veszi fel a döntését befolyásoló tényezők közé a beltéri ajtó tokszerkezetének kialakítását. Valljuk be, a legtöbben azt sem tudják, hogy egy beltéri ajtó falszerkezethez való csatlakozását az ajtótok biztosítja. Bevallom, 15 évvel ezelőtt, amikor az ajtós szakmába csöppentem én sem tudtam. Azóta viszont megtanultam egyet, s mást arról, hogy melyek azok a lényeges tulajdonságok, amire érdemes odafigyelni. Ezekről olvashatnak a következőkben. 10 évvel ezelőtt még ilyen tulajdonságokat emeltem volna ki, mint pl. utólag szerelhető ajtótok, átfogó tok, felületkezelt ajtótok, lágyütközővel szerelt ajtótok stb. Mára ezek a fogalmak általánossá lettek, ezért ezeket már nem magyarázom. Amivel manapság érdemes a vizsgálódásunkat kezdeni az a fa tokszerkezet készültségi foka. A legkorszerűbb tokszerkezetek 6 elemre bontva érkeznek. Ez azt jelenti, hogy a fal vastagságát takaró un. tokbélés és az ajtólap felőli oldalra eső tokborítás gyárilag összeszerelt állapotban kerül a csomagolásba. Ez azért fontos, mert így az ajtólap ajtótokhoz való kapcsolódását biztosító pánt és zárlemez pozíció pontosságát gyári körülmények, azaz szériagyártás mellett biztosítjuk. Könnyen bálátható, hogy abban az esetben, ha a takarólécek pozícióját a helyszínen állítjuk be, mert azok külön darabként érkeznek, akkor csak a beszerelő szakember szakértelmére vagyunk utalva. Ez gyakran működési zavarokhoz, szoruláshoz avagy éppen fordítva kotyogáshoz vezethet. Magától értetődőnek kell annak is lennie, hogy a zárlemez a tokra szerelten érkezik, be van süllyesztve a fa anyagába (nem pedig rácsavarozva, annak síkjából kiemelkedve), továbbá rendelkezik porvédő hüvellyel (ez takarja a zárnyelv ill. a retesz fészkét). Számos egyéb szempontot lehetne még a témában felsorolni,de ezekre már nem térnék ki. Ha valaki további információkra kíváncsi a következő kapcsolati oldalon keresztül felteheti a kérdéseit: www.mantu.hu/ajto/ajto-bemutatoterem Véleményed van? Szólj hozzá! |
||
|
Faragó Attila A Nyílászáró Magazin szerkesztője
Véleményem szerint két féle ember létezik. Az egyik már építkezett (felújított) életében, a másik pedig majd fog. Az azonban közös bennük, hogy a legelső építkezésükre (felújításukra) az abszolút rutintalanság a jellemző. Azt mondják, az okos ember tanul az elkövetett hibákból, a még okosabb viszont más kárán tanul. Ezt a tapasztalatszerzést ajánlom mindenkinek az életből merített történetek, esetek tanulságai kapcsán. Legyünk együtt még okosabbak, hogy egy építkezés ne válhasson rémálommá, és a kész mű valóban az örömet, a békét és a harmóniát jelentse a család számára!
Kinek ajánlom a Nyílászáró Magazin olvasását? Termékinformációk, prospektus letöltések, kapcsolatfelvétel |
||
|
MAGAZIN FELIRATKOZÁS
A regisztráció után az Ön részére hozzáférhetővé válnak a Mantu Ajtóstúdió Kft jelszóval védett prospektus letöltő oldalai és Ajtógalériája is.
| ||
Nyílászáró Magazin feliratkozás és prospektus letöltés itt >>>
Címkék: beltéri ajtó, minőség, szerelési hibák
Kategória: GYakran Ismételt Kérdések, ajtó, beltéri ajtó
(0) hozzászólás