.funkyblue { color:#0000AF; }
Fontos-e a kerekített ajtó él?2010. feb 10. Erre a kérdésre igazából mindenkinek magának kellene válaszolnia. Ugyanis ezt a kérdést így is feltehettük volna: Mennyire szeret Ön takarítani?
Ez a problémakör igazából a laminált (dekor fóliás és CPL) ajtók elterjedésével került az előtérbe. Ezeknél az ajtóknál nyílt ugyanis technológiailag először lehetővé, hogy az ajtó felületére ragasztott (kasírozott) fóliát ill. CPL lemezt ráhajtsák az ajtólap ütközőperemére. Korábban az ajtólap sarkos volt, a felületi fólia ill. lemez valamint az ajtó élére ragasztott élfólia között vékony rés volt látható. Ez volt az a hézag, amibe a szennyeződések igen hamar belerakódtak, ezáltal állandóan a piszkosság érzetét keltve. Ezt a hatást erősítette az a rossz felhasználói szokás, hogy a legtöbb ember az ajtón való áthaladáskor nem a kilincset, hanem az ajtó peremét fogja meg. (Figyelje meg saját magát is, amint áthalad egy ajtón!) A kéz melegének hatására viszont az illesztési hézagban lévő ragasztóanyag megolvad, keveredik a tenyéren lévő zsírokkal és szennyeződésekkel, majd egy fekete, sötét koszcsík formájában megjelenik az ajtó élén. Különösen fehér ill. a világos fautánzatú felületeknél szembeötlő ez a jelenség. A legkorszerűbb laminált ajtóknál ezt a problémát az un. postforming élképzéssel küszöbölik ki, ahol az ajtólap felületét és élét egy, folytonos anyagból alakítják ki, biztosítva ezáltal a hézagmentességet. Figyelem: Létezik a piacon egy olcsóbb, kerekített élnek nevezett megoldás, ahol az ajtó éle valóban kereknek látszik, de ha jól megfigyeli, akkor láthatja, hogy a felületen lévő lemez és az élfólia továbbra is két darabból áll, így a veszélyeztetett rés továbbra is megtalálható. Hasonló jelenség figyelhető meg az ajtótokok sarkain is. Mind a bélésen, mind a takaróléceken gömbölyített élképzés található a jobb minőségű termékeknél. Bár itt nem kell számolni a helytelen használattal, de a takarítónők biztosan találnak takarítani valót az ilyen tokokon is. A fenti higiéniai szemponton túl nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy az ajtólap élének vagy a tok bélésének sarkossága növeli az ajtóelem a sérülésének veszélyét. Sokszor a legkisebb ütés is (pl. áthaladáskor egy aktatáska) az él kipattanását eredményezi.
Egy szempont, ami apróságnak tűnik, de óriási különbséget eredményez! Nyílászáró Magazin feliratkozás és prospektus letöltés itt >>> Címkék: ajtó, beltéri ajtó, dekor 2 hozzászólás “Fontos-e a kerekített ajtó él?”Véleményed van? Szólj hozzá! |
||
|
Faragó Attila A Nyílászáró Magazin szerkesztője
Véleményem szerint két féle ember létezik. Az egyik már építkezett (felújított) életében, a másik pedig majd fog. Az azonban közös bennük, hogy a legelső építkezésükre (felújításukra) az abszolút rutintalanság a jellemző. Azt mondják, az okos ember tanul az elkövetett hibákból, a még okosabb viszont más kárán tanul. Ezt a tapasztalatszerzést ajánlom mindenkinek az életből merített történetek, esetek tanulságai kapcsán. Legyünk együtt még okosabbak, hogy egy építkezés ne válhasson rémálommá, és a kész mű valóban az örömet, a békét és a harmóniát jelentse a család számára!
Kinek ajánlom a Nyílászáró Magazin olvasását? Termékinformációk, prospektus letöltések, kapcsolatfelvétel |
||
|
MAGAZIN FELIRATKOZÁS
A regisztráció után az Ön részére hozzáférhetővé válnak a Mantu Ajtóstúdió Kft jelszóval védett prospektus letöltő oldalai és Ajtógalériája is.
| ||
2010 március 9 12:40
A kerekített, vagy postforming él valóban jó megoldás a laminált ajtók körében, de manapság a divat megint a szögletes felé visz minket. Egyre többen szeretnének sarkos élű laminált ajtót, vagy síkban záródót, ami ugyebár alapból szögletes. Az aktuális divatirányzat ismét munka elé állította a szakembereket, de én bízom benne, hogy erre is találnak megoldást.
Vagy lehet, hogy már meg is van?
2010 március 9 13:55
Kovács Erika:
Erika igazad van, hogy a legújabb divattrendek a szögletes formák felé mutatnak. De ez egyben egy jó példa arra, hogy össze lehet-e egyeztetni a funkcionalitást és a divatot. Természetesen lehetséges a dekorfóliás ajtóknál is a szögletes él, de akkor bizony számolni kell a cikkben említett hátrányokkal. Akkor már sokkal jobb megoldás, ha valaki a furnérozott felületek mellett dönt és akkor egy csapásra mindkét kívánalomnak meg tud felelni.
De a kérdésedre is igen a válasz. Az ASTRA ajtógyár egy vadonatúj beruházás eredményeként elsőként dobta piacra a
a sarkos képzésű HPL (RESOPAL, DUROPAL) felületű ajtótokjait, melyek elsősorban az intézményi beruházók részére jelent forradalmian új lehetőségeket. Részletekről hamarosan a Lenteam márciusi hírleveléből ill. a közelgő Construma kiállításon lehet megtudni.