Merre nyíljon egy beltéri faajtó?

2009. okt 27.

Erre a kérdésre a választ természetesen nagyon sok irányból meg lehet közelíteni, és éppen ezért számtalan válasz lehetséges.  Én nem is mernék vállalkozni rá, hogy egy ilyen bejegyzés keretében mindenre kiterjedően megválaszoljam. De mivel a témában meg lettem szólítva egy lakberendező kolléga által, ezért egy konkrét szempontot szeretnék röviden megmagyarázni.

A kérdés irányomban így szólt: Igaz-e, hogy egy kis méretű helységből jogszabályi előírás miatt mindig kifelé kell nyitni az ajtót. Mivel én ilyen előírást nem ismertem, ezért utánanéztem az OTÉK (Országos településrendezési és építési követelmények 253/1997 (XII.20. Kormány Rendelet) előírásaiban. Az ajtók nyitásirányára vonatkozóan az alábbi két iránymutatást találtam:

  • Az illemhely mérete 0,90 x 1,20 m-nél - befelé nyíló ajtó esetén 0,90 x 1,60 m-nél - kevesebb nem lehet.

  • Az akadálymentesség érdekében az ajtó beépítését úgy kell megtervezni és megvalósítani, hogy az ajtó azon az oldalán, ahová nyílik, a zárszerkezet felőli részen legalább 55 cm széles, a másik oldalon legalább 30 cm széles szabad sáv legyen biztosítva a nyílás tokbelméretén (ez az áthaladási méret vagy szabad belméret - szerz. megjegyzése) felül. Az ajtó pánt felőli oldalán a burkolt falfelülettől való távolság legalább 10 cm legyen.

Mivel jogszabályokkal nem célszerű vitatkozni, ezért azt javaslom mindenki tartsa be a fentieket (ha egyáltalán sikerül megérteni, mert nekem többszöri olvasásra sem sikerült). De….

Egy lakás esetén célszerű és esztétikus az egy helységből nyíló ajtókat egy irányba nyitni. Vagyis pl. egy előtérből, ahol egymás mellett több ajtó is elhelyezkedik, minden ajtó a szomszédos helységek felé vagy fordítva nyíljon. Ha az egyik ajtó erre, a másik amarra nyílik az esztétikailag mindenképpen zavaró. Különbözőképpen látszanak ugyanis az egyébként egyforma ajtók, a következők miatt:

  • a tokbélést (a tok falvastagságot takaró része) egyszer látjuk, máskor nem (különösen vastag falak esetén zavaró)

  • a pántokat egyszer látjuk, máskor nem

  • az ajtókat különböző szélességűnek látjuk (az ütközőperem - falc - miatt az egyik oldal szélesebb), ami különösen mintás ajtóknál lehet aránytalan

  • a burkolatváltások nem egy oldalra esnek

Még bonyolultabb a helyzet a ma oly divatos perem nélküli (stumpf, tompa, falcolatlan) ajtóknál. Ezek ugyanis a záró oldalon ugyanúgy néznek ki, mint a falcolt társaik.  Ilyenkor érdemes a nyitásirányt úgy megtervezni, hogy a huzamos tartózkodásra kijelölt helység irányába nyíljanak az ajtók, mert csak a nyitási oldalon érvényesül a perem nélküli (stumpf) karakterisztika.

De azt hiszem, ez utóbbi gondolat már nagyon bonyolultan hangzik egy laikus építkező részére. A legjobb tanácsot kérni egy szakértőtől!

 



Kapcsolatfelvétel, ajánlatkérés >>>

Címkék: , ,
Kategória: ajtó
(5) hozzászólás

1 Csillag2 Csillag3 Csillag4 Csillag5 Csillag (2 szavazat, átlag: 4.5 az 5)
Loading ... Loading ...



5 hozzászólás “Merre nyíljon egy beltéri faajtó?”

  1. Barazsy Ákos írta:

    Igen, ez érdekes téma… Franciaországban síeltem, tudvalevő, hogy az ottani apartmanok nagyon kicsik, még akkor is, ha 6 személyre hirdetik. Egyszer kifogtunk egy olyat, hogy olyan hülyén voltak az ajtók nyílásirányai kitalálva (és egymásba is értek, az előszobába nem fértél el tőlük), hogy komoly logikai feladat volt A helyiségből B-be jutni. :)

  2. Imi írta:

    Hát igen. Ez is azok közé a dolgok közé tartozik, amire nagyon kevesen figyelünk oda az ajtóvásárlás folyamán. Pedig egy kis küröltekintéssel sokkal használhatóbbá tehetnénk azokat a közlekedőket vagy előtereket, amik mint “fő közlekedési útvonalak” minden lakásban és házban megtalálhatóak. Sokszor a hőn áhitott gardrób pont a rosszúl megválasztott nyitásirányú ajtók miatt nem fér el. És persze az esztétikum sem utolsó szempont. Értékesítőként nem elég csak arra figyelnünk, hogy az Ügyfél mit ért a “kifelé balos” meg a “befelé jobbos” ajtón, hanem arra is, hogy hogyan fogja őt segíteni vagy éppen akadályozni ez a lakásban, házban való közlekedésben. Biztos, hogy köszönetet kapunk a Vevőnktől, ha segítünk neki a nyitásirányok helyes meghatározásában.

  3. Kovács Erika írta:

    Nagyon jó téma. A nyitásirányoknál még egy nagyon fontos szempontot szoktak figyelmen kívül hagyni,a villanykapcsolók elhelyezését. Aki nem figyel oda, vagy nem kért segítséget szakértőtől, annál előfordul, hogy a belefé nyíló ajtó esetében az ajtó mögé kerül a kapcsoló. Persze ez általában már festés után szokott kiderülni, amikor már minden a helyén van. Ilyenkor kell a sokadik komromisszumot kötni az építkezés során.

  4. Szerkesztő írta:

    Kovács Erika:
    Ha bele mélyülünk a témába, akkor újabb és újabb szempontok merülnek fel. Az említett villanykapcsoló témakörben például az, hogy milyen széles lesz a tokbortás (takaróléc). Ez ugyanis rendszerint 50 és 80 mm között változik, de lehet szélesebb is. Ha ezt nem vesszük figyelembe, akkor bizony előfordulhat , hogy a kapcsoló nem fér el a borítástól, és utólag, festés után kell arrébb helyezni.

  5. Korcyl Kinga írta:

    Szerintem ez egy örök téma. A lakás, ahol lakom, (hála Isten csak bérlem), ajtónyitás szempontjából nem éppen célszerű. A mellék helységek viszonylag kicsik, így a nyitásirány nagy gondot okoz. A fürdőszobán befelé nyílik az ajtó és mögötte helyezkedik el a kád.A kis mértek miatt az ajtót kitárni nem lehet, de ami még kényelmetlenebbé teszi a használatot az az, hogy a kád kitisztításához, behúzott hassal kell bezárni az ajtót. Úgyhogy valóban azt ajánlom, hogy mindenki konzultájon szakértővel ajtóvásárlás előtt, mert, ha nem teszi azt hosszú évekig bánhatja.

Véleményed van? Szólj hozzá!

Faragó Attila
A Nyílászáró Magazin szerkesztője


Véleményem szerint két féle ember létezik. Az egyik már építkezett (felújított) életében, a másik pedig majd fog. Az azonban közös bennük, hogy a legelső építkezésükre (felújításukra) az abszolút rutintalanság a jellemző. Azt mondják, az okos ember tanul az elkövetett hibákból, a még okosabb viszont más kárán tanul. Ezt a tapasztalatszerzést ajánlom mindenkinek az életből merített történetek, esetek tanulságai kapcsán. Legyünk együtt még okosabbak, hogy egy építkezés ne válhasson rémálommá, és a kész mű valóban az örömet, a békét és a harmóniát jelentse a család számára!

Kinek ajánlom a Nyílászáró Magazin olvasását?



"Nagyon felkészült, hozzáértő,  kedves eladók vártak. Az  is imponált már az első percben, hogy nem szerettek volna mindenképpen a legdrágább termékre rábeszélni."
Szabad Zsolt és Ági


"Tavaly ősszel rendeltem Önöktől 2 kisebb ablakot, és már akkor említettem Önnek, hogy felújításunkhoz idén további ablakokat szeretnék rendelni. Mivel a munkájukkal és a pontosságukkal is nagyon meg voltam elégedve, ezért újra Önökhöz fordulok ajánlatkérésemmel kapcsolatban.
"

Gódor István


"A fiúk szépen-ügyesen csinálják dolgukat, köszönettel tartozunk neked, amiért hozzásegítettél, hogy minden szép és jó legyen.
"

Borsody Piroska




KAPCSOLATFELVÉTEL
Amennyiben segítségre van szüksége tervezett építkezésével kapcsolatban, kérdését felteheti itt.

NYÍLÁSZÁRÓ MAGAZIN ARCHÍVUM



KATEGÓRIÁK

TOP 5

UTOLSÓ KOMMENTEK

UTOLSÓ BEJEGYZÉSEK

CIKKEK ARCHÍVUM

META