Olcsó bejárati ajtót tessék!

2009. okt 9.

Arra lettem figyelmes, hogy az irodánk mögötti raktárban egy dobozban hónapról hónapra több bejárati ajtó zár található. Kíváncsi lettem miért gyűjtjük a zárakat, ezért utána jártam a dolognak. A kutatásom lehangoló eredményt hozott. A történések jobb érthetősége érdekében az események leírásával menjünk kicsit vissza a múltba.


Másfél évtizeddel ezelőtt egy "biztonságos" lakásbejárati ajtó többnyire egy fém hevederekkel utólag megerősített, több zárral ellátott faajtót, esetleg egy hegesztett kivitelű, zártszelvényből álló vasajtót jelentett. Biztonsági szabvány hiányában a minősítést a biztosítók iránymutatása szerint, többnyire külső jegyek alapján végezték (pl. hány pánt vagy zár legyen az ajtón.) Ebben az időben jelentek meg a hazai piacon a nemzetközi minősítésekkel rendelkező fa biztonsági bejárati ajtók, melyek nem külső megjelenésükkel próbálták elrettenteni a betörőt, hanem kiemelkedő mechanikai szilárdságú alapanyagok és szerkezeti megoldások révén, a normál beltéri ajtókkal azonos megjelenés mellett valós betörésgátlást biztosítottak. Természetesen ezek a biztonsági bejárati ajtók árban is egy magasabb beruházási igényt jelentettek. Ilyen ajtókat az évezred elején, cégünk is több ezres nagyságrendben szállított a legkülönbözőbb lakóparki beruházásokra,  reklamáció mégis csak elvétve fordult elő. 

Ahogy az lenni szokott, a bővülő piaccal együtt megjelentek a piacon az "olcsójánosok" és egymást felüllicitálva néhány év alatt a pincébe küzdötték le a bejárati ajtók árszintjét és minőségét. Kezdetben olasz, spanyol, izraeli és cseh gyártók jelentek meg acélajtajaikkal, de később már itt voltak a kínaiak is. Ebből az illusztris kínálatból mi egy jobb minőségűnek tűnő izraeli gyártóval próbálkoztunk, tekintve, hogy az éveken át ötösre vizsgázott német vagy osztrák import, vagy éppen hazai gyártótól származó fa bejárati ajtajaink a magasabb áruk miatt a kutyának sem kellettek. Nos ennek az eredményét látom én most a raktári dobozban. Szinte nem telik el hét, hogy ne érkezne meghibásodott zár reklamációja hozzánk. Ezeket természetesen folyamatosan cseréljük, nem kis költséget okozva magunknak.

Az sem meglepő, hogy a beruházó és a kivitelező mossa kezeit, és ők bőszen mutogatnak ránk, hogy mi rossz terméket szállítottunk. Azt azonban elfelejtik, hogy mennyi pénzt voltak hajlandóak fizetni a bejárati ajtókért. Azt, hogy a 300-400 ezer Ft/m2 árú "luxus lakóparkokba" 70-80 ezer Ft körüli árakon voltak hajlandóak "biztonsági" bejárati ajtót venni. És bizony ezért az árért nem lehet jobbat kapni. Aki látott egyszer belülről egy kínai zárszerkezetet, az azon is csodálkozik, hogy az akárcsak egyetlen hétig is nyitható vagy zárható.

Belegondolni sem merek, mit csinálnak azok a lakástulajdonosok, ahol az ingatlanfejlesztő projektcége már régen felszámolás alatt áll, ahol a kivitelező már rég csődbe ment. Ők kihez fordulnak? Mi - ellentétben velük -  eleget fogunk tenni garanciális kötelezettségeinknek, még akkor is ha ez jelentős veszteséget okoz cégünknek. Belátjuk hibáztunk, amikor engedve az értékesítés kényszerének engedtünk a minőségi elveinkből. Tanultunk belőle, és másfél éve befejeztük ezeknek a termékeknek a forgalmazását. Visszatértünk eredeti gyártóinkhoz, akik egyszer már bizonyítottak és bízunk benne, hogy a piac egyszer újra igényli majd a jó minőségű fa lakásbejárati ajtót.




10 hozzászólás “Olcsó bejárati ajtót tessék!”

  1. Imi írta:

    Számomra is érthetelten, hogy az emberek milyen sokat költenek ingóságokra - óriás LCD TV, ékszer, videó kamera, készpénz - és milyen keveset mindezek védelmére. Én előbb vásárolnék 200 000 Ft-ért biztonsági bejárati ajtót, mint ugyan ennyiért egy LCD TV-ét. A minőségnek és a biztonságnak ára van. Igen is lássuk be, hogy “pici pénzért” vásárolt, bizonytalan eredetű bejárati ajtónk pici és bizonytalan biztonságról gondoskodik. Ne egy ajtót drágáljunk, hanem azt, ha idegenek feltúrják az otthonunkat és elviszik a megszerzett javainkat. Ha egy Forgalmazó nem félt tanulni a hibáiból, akkor mi se féljünk tanulni a sajátunkból.

  2. Kovács Erika írta:

    Ezt sajnos még én is tapasztalom, hogy a bejárati ajtókért ugyan annyit szeretnének fizetni, mint egy sima belső ajtóért. Továbbra is azt veszik figyelembe, hogy hány ponton záródik. A kínai ajtókról készült egy videó, ahol pontosan látszik, hogy egy kislány pillanatok alatt kivágja a zárat egy konzervnyitóval. Hát ennyit a 12 ponton záródásról. Azért nekem megyfordulna a fejembe a kérdés, hogy egy csicsás 12 ponton záródó “biztonsági” ajtó miért kerül harmad annyiba, mint egy német gyártmányú, viszonylag egyszerű kinézetű bejárati ajtó?

  3. Attila írta:

    Tisztelt Szerző!

    az izraeli cég a RESHAFIM? Nálunk egy ilyen gyártmányt szereltetett be egy izraeli beruházó. MUL-T-LOCK zárral szerelt. Az is meghibásodásra hajlamos? Nálunk a fő probléma egyébként, hogy minden áthallatszik az ajtón, pedig elvileg 39dB léghanggátlásos.

  4. Szerkesztő írta:

    Kedves Attila!

    Nem célom, hogy egyes márkákról ill. gyártókról írjak véleményt ezeken az oldalakon, inkább az általános jelenségeket szeretném elemezni. Az Ön által említett gyártmány, egyike a három legismertebb, hazánkban is értékesített izraeli bejárati ajtómárkának. Ezekben az ajtókban közös, hogy mindegyikbe MUL-T-Lock nevű zárakat építenek, tehát a zárból nem állapítható meg az ajtó gyártója.
    A léghanggátlás témája a bejárati ajtók esetén nagyon izgalmas kérdés. Általános tapasztalom az, hogy a magyarországi minősítő intézetek a német vagy osztrák intézetekhez képest mindig jobb értékeket igazolnak. Vagyis egy osztrák vagy német intézet által mért 39 dB hanggátlású ajtó mindig jobb eredményt ad a gyakorlatban, mint a magyar intézet által mért ajtók esetén.(Ennek okát illetően nem szeretnék találgatásokba bocsátkozni.) Az is igaz azonban, hogy a hanggátlás jósága sokkal bonyolultabb dolog annál, minthogy kizárólag az ajtó egyetlen minőségi paraméterével jellemezhető legyen. Az Ön esetében is meg kell vizsgálni, hogy az épület tervezésekor történt-e akusztikai tervezés, és az pontosan mit tartalmaz. Annak tartalmaznia kell, hogy milyen hangcsillapítási értéket várnak el a lakás ill. a lépcsőház között, és azt milyen műszaki megoldásokkal (pl. falvastagságok, födémmegszakítások, faláttörések, ajtók)kívánják biztosítani. Alapvetően leszögezhető, hogy ott, ahol rések vannak (pl. ajtó alatt, faláttöréseknél, ajtótok és fal között), ott nem lehet hanggátlásról beszélni. De erről a témáról hamarosan bővebben is írok, hogy jobban érthető legyen.

  5. Szabó Gábor írta:

    Kedves Olvasók!

    A Mantu Kft/Lenteam versenytársaként is csak támogatni tudom Faragó Úr által leírtakat. Mindenben tökéletes a tapasztalati észrevétele. Jó minőségű ajtókat Magyarországon csak kipróbált szakkereskedőktő szabad vásárolni!!!
    Tudomásom szerint a 39 dB, valójában csak 25 dB a Reshafilm bejárati ajtóknál!!!!

    Szabó Gábor (JAFHOLZ Kft.)

  6. Szerkesztő írta:

    Szabó Gábor: Örömömre szolgál, ha szakmabeliek is olvassák bejegyzéseimet és értékes észrevételeikkel emelik annak színvonalát, véleményükkel árnyalják annak mondanivalóját.
    Az lenne azonban a tiszteletteljes kérésem, hogy a hozzászólásokban mindenki tartózkodjon a konkrét márkanevek említésétől, mert a lényeg itt nem egyik vagy másik termék vagy cég minősítésén van. Köszönöm!

    De reaqálnék a hozzászólásban említett konkrét felvetésre is, egy konkrét gyártó termékének megítélése kapcsán. Személy szerint vettem részt azon az ÉMI-nél lefolytatott hangszigetelési vizsgálaton, ahol az említett gyártó egyik termékét vizsgáltuk. Ezért kategórikusan tudom cáfolni a fenti hangszigetelési értékre vonatkozó állítást. A Reshafim vizsgált típusú ajtaja, az adott műszaki tartalommal teljesítette a várt értéket. Azt azonban nem vitatom, hogy ez a műszaki tartalom 70-80 eFt-ért nem elérhető és azt sem állítom, hogy minden Reshafim gyártmányú ajtót a viszgált műszaki tartalommal szállítanak.

  7. Szabó Gábor írta:

    Szerkesztő: Tisztelt Faragó Úr!
    Nem konkrét márkát/ céget szándékoztam minősíteni. Elnézést érte!
    Az Önök cége példaértékű!
    A konkrét példa egy másik versenytársunkkal történt meg, aki szintén direkt importőr. A piac vagyis az egyik beruházó (egyébként az ajtó származási helyével azonos tulajdonosi környezetből származó) beépítés után bevizsgáltatta (nem az ÉMI-nél,más szervnél) az egyik már beépített terméket. Az eredmény ismeretében nem történt kifizetés. A termék egyébként éveken át megfelelt a beruházó elvárásainak.
    A 40 000 forintos távolkeleti -konzervnyitóval is bontható-minősített \"bejárati ajtóknál\" is erős a gyanú, hogy nem az lett bevizsgálva amit később a gyártók az importőröknek a rendeléseikre küldtek.
    Bejárati ajtón nem éri meg spórolni.
    Lehetőleg a lakás vásárlás előtt állók szempontjai között kiemelt fókuszban legyenek az ajtók. Amellett, hogy egy életen át látszanak (persze ha olyat vesznek) lemérhető a kivitelező-beruházó munkájának minősége. A látszó felületek minőségéből lehet következtetni, hogy mi lapulhat az épület egyéb nem látszó részein!

  8. Tücsök írta:

    Szabó Gábor: …ezért van az, ha az ember, mint szakmabeli végig kisért egy munkát a megvalósítás fázisában, eszébe sem jut új építésű társasházi lakást venni. Semmitmondó műszaki tartalom, üres szavak, átlátszó marketing duma, ezt kaphatod mint vevő (tisztelet a nagyon kevés kivételnek). …és jó ideje bizony a külcsín sem fontos már, csak a “sokpontos” záródás.

  9. Szerkesztő írta:

    Tücsök: Nagyon régóta foglalkoztat a kérdés, hogy miért engedhetik meg maguknak a fejlesztők, a kivitelezők, hogy a vásárlók pénzéért ilyen szinvonalon szolgáltassanak. Miért van az, hogyha ugyanaz a vevő vesz a közértben egy zsemlét, ami száraz, akkor ott reklamál,de ha szétesik a ház,amit vett,akkor nem? Valószínűleg azért, mert a közértben van egy egyértelmű helyzet, adott a száraz zsemle, és ott áll velünk szemben az eladó, akinél panaszt lehet tenni. Az új lakás esetén a lakó viszont csak a hibákat látja, aminek persze soha nincs felelőse. Legrosszabb esetben már felszívódott a kivitelező és a fejlesztő is, de ha mégsem, akkor pedig a jog útvesztőiben úgyis elsikkad az ügy. A legtöbben ezért inkább hallgatnak, és ezt használják ki a szélhámos vállalkozók.

  10. Hunyadi Tibor írta:

    Hazai - többek között - acél bejárati ajtókat gyártó cég vezetőjeként kívánok hozzászólni a bloghoz. Sajnos sok időm nincs - a napi küzdelmek elveszik - így csak egy-két tényszerű infót szeretnék megosztani.

    12 vagy még ennél is több!!!! pontos zárakról: Marketing szempontból nagyon jól hangzó kifejezések, van olyan megrendelő akit ez lenyűgöz, de miért van szükség erre, ha egy jó minőségű (pl. német gyártmányú) 3 pontos zárral 5 perces (WK3) biztonsági fokozat elérhető. Kaptam egy fülest, hogy valamely távol-keleti ajtón lévő bezárt zárnyelv (természetesen az ajtószárny nyitott állapotában vizsgálva) visszanyomásával a maradék \"11 zárnyelv\" is visszaugrik. Erről a hétvége folyamán próbáltam meggyőződni és láss csodát sikerrel jártam. Az ajtó típusát nem tudom megmondani, de ez nem feltétlen az én ügyetlenségem, mivel az ÉMI tájékoztatása szerint is nehezen követhetőek a megnevezések. Ugyanis 1 cég által \"bevizsgáltatott!!!!!\" típus más neveken és átruházott jegyzőkönyvekkel megjelenik több cég repertoárjában is. Marketingből jeles!Egy biztos, nagy valószínűséggel mindegyik nevében előfordul legalább egyszer az X vagy a C betű illetve ezek kombinációja.

    Hanggátlás: Egy Bp.-i lakóparkban történt a közelmúltban, hogy lakói bejelentés érkezett a beruházóhoz elégtelen hanggátlásra hivatkozva. A beruházó \"természetesen\" kihívta az ÉMI-t egy ellenőrzésre, akik miután túl könnyűnek érzékelték az ajtólapot, elrendelték a szétvágását. Legnagyobb megdöbbenésükre (vagy nem) azt tapasztalták, hogy az ajtólap belsejében ugyan körben kőzetgyapot volt beépítve, de a közepe egy méhsejt formájú papírrácsbetét. Remek!!! Fokozom az izgalmakat, az ajtónak 30 perces tűzállóságot is kellett biztosítani.
    Természetesen én nem mondom, hogy minden távol-keleti ajtó ilyen paraméterekkel bír, mert hát ott is vannak becsületes vállalkozók.

    Végül egy hazai vonatkozású információ. Korábbi hozzászólásban leírt szerelési hibára reagálva, miszerint a zárak tönkremenetelének fő oka, hogy beszerelve történik az ajtólapon lévő csavarhelyek kifúrása, egyetértek. Mi is találkoztunk ilyen esetekkel. Ennek kiküszöbölése érdekében, termékeinknél van lehetőség a kilincs típusának a megrendeléskori megadásával a furatok előre történő stancolására. A szerelők elmondása szerint az ő szempontjukból sem elhanyagolható ez a megoldás.

    Egyelőre ennyit, megyek fejlesztem tovább a hang- és tűzgátló papírrácsbetétes bejárati ajtóinkat. Már látom az alagút közepét. Egy biztos ez olcsóbb lesz a jelenlegi ajtónknál.

Véleményed van? Szólj hozzá!

Faragó Attila
A Nyílászáró Magazin szerkesztője


Véleményem szerint két féle ember létezik. Az egyik már építkezett (felújított) életében, a másik pedig majd fog. Az azonban közös bennük, hogy a legelső építkezésükre (felújításukra) az abszolút rutintalanság a jellemző. Azt mondják, az okos ember tanul az elkövetett hibákból, a még okosabb viszont más kárán tanul. Ezt a tapasztalatszerzést ajánlom mindenkinek az életből merített történetek, esetek tanulságai kapcsán. Legyünk együtt még okosabbak, hogy egy építkezés ne válhasson rémálommá, és a kész mű valóban az örömet, a békét és a harmóniát jelentse a család számára!

Kinek ajánlom a Nyílászáró Magazin olvasását?


Termékinformációk,

prospektus letöltések,

kapcsolatfelvétel


"Tavaly ősszel rendeltem Önöktől 2 kisebb ablakot, és már akkor említettem Önnek, hogy felújításunkhoz idén további ablakokat szeretnék rendelni. Mivel a munkájukkal és a pontosságukkal is nagyon meg voltam elégedve, ezért újra Önökhöz fordulok ajánlatkérésemmel kapcsolatban.
"

Gódor István


"Az egész építkezés során egyedül az ajtókkal kapcsolatban nem volt semmilyen problémánk, sem a szállítással, sem a határidővel, sem a szaktudással."
Adrienn


"Ma voltak nálam az Istvánék és, amit lehetett beállítottak, átnéztek. Nagyon előzékenyen, kultúráltan, szakszerűen végezték a munkájukat,gratulálok a csapatához, köszönöm!"
Németh László




MAGAZIN FELIRATKOZÁS
A regisztráció után az Ön részére hozzáférhetővé válnak a Mantu Ajtóstúdió Kft jelszóval védett prospektus letöltő oldalai és Ajtógalériája is.
Vezetéknév*:
Keresztnév*:
E-mail cím*:
Város*:
Telefon*:

KATEGÓRIÁK

TOP 5

UTOLSÓ KOMMENTEK

UTOLSÓ BEJEGYZÉSEK

ARCHÍVUM


META