Az átverés művészete2009. szept 29. Az ajtó, az ablak vagy a laminált padló értékesítésben hosszú évek óta ádáz harc dúl a gyártók ill. a forgalmazók között nagyobb piaci részesedés megszerzéséért. Egymást múlják felül a termékek kiemelkedő minőségéről zengő ígéretek, miközben a piac nagyobb részét uraló tömegtermékek között az ég világon semmi érdemleges különbség nem fedezhető fel. Viszont a marketing nagy úr, és ha a vásárló elhiszi, amit hall, akkor az eladó győzött. Mi vásárlók pedig különösen hiszékenyek vagyunk különösen egy számunkra tetsző ár láttán. Hogy mindez érthetőbb legyen, lássunk egy példát….. A laminált padló gyártás valamikor az 1980-es évek közepén indult világhódító útjára. A kapacitások kiépülésével párhuzamosan rohamosan nőtt az értékesített mennyiség, és vele együtt az árverseny is. Én 1992-ben vásároltam életemben először laminált padlót, aminek a gyártó által adott minőségi besorolása az egyszerűség kedvéért mondjuk 100 pontos volt. Tíz évvel később, amikor elköltöztem a lakásból a padló olyan volt, mint új korában. Az új lakásban ismét laminált padlót vásároltam, ugyanabban a 100 pontos minőségben. Legnagyobb meglepetésemre a padló egy év alatt teljesen tönkre ment. Felpúposodott, elkopott, szétnyílt - egyszóval minden megtörtént, amitől az csúnya lett. Mint utóbb kiderítettem, ez alatt a 10 év alatt a gyártók megváltoztatták a minőségi kritériumokat és a mostani 100-as érték a régi skála szerint már csak 50 lenne. Világos nem!? Van egy piaci verseny, az győz aki olcsóbban kínálja a terméket. Ha nem lehet a minőséget az adott áron tartani, puhítsd fel a minősítési kritériumrendszert, amitől olcsóbb leszel. Persze ez csak ideig óráig működik, mert a többi gyártó is meglépi ugyanezt. No de sebaj, ekkor segít a marketing! És jönnek az olyan ígéretek, mint napjainkban pl. a 25 év garancia. Ez elsőre jól hangzik, de nézzük mit is jelent….. 1. 25 év múlva még mindig ugyanez lesz az ízlésed, mint ma, és a divat 25 év alatt semmit sem változik, ezért eszedbe sem jut más színűre festetni a lakást, kicserélni a bútorodat, az ajtódat, a padlódat. Ugye ez képtelenség? 2. A 25 év garancia ezenkívül természetesen egy nagy átverés, és senki sem gondolja komolyan. Ha valaki veszi a fáradtságot és elolvassa az általában minimum 2 oldalas, apró betűs garanciális feltételeket, akkor könnyen rájöhet, hogy a garancia arra vonatkozik, hogy zokniban járkálva a padlón a laminált felület nem fog lekopni és nem a natúr hordozórétegen fogunk sétálgatni. Kicsit olyan ez, mintha a pék mondjuk 100 napos garanciát vállalna a kiflire. Mi gyanútlan vásárlók arra gondolunk, hogy a kifli 100 nap múlva ehető, a pék apró betűs garanciális feltételei viszont csak azt vállalják, hogy a kifli 100 nap múlva is kifli formájú. Nem tudom, ki, hogyan van ezzel, de engem ez a fajta ígéret nem igazán nyugtat meg , sőt a bizalmam is erősen megcsappan! Kapcsolatfelvétel, ajánlatkérés >>> Címkék: garancia, laminált padló, szalagparketta 2 hozzászólás “Az átverés művészete”Véleményed van? Szólj hozzá! |
||
|
Faragó Attila A Nyílászáró Magazin szerkesztője
Véleményem szerint két féle ember létezik. Az egyik már építkezett (felújított) életében, a másik pedig majd fog. Az azonban közös bennük, hogy a legelső építkezésükre (felújításukra) az abszolút rutintalanság a jellemző. Azt mondják, az okos ember tanul az elkövetett hibákból, a még okosabb viszont más kárán tanul. Ezt a tapasztalatszerzést ajánlom mindenkinek az életből merített történetek, esetek tanulságai kapcsán. Legyünk együtt még okosabbak, hogy egy építkezés ne válhasson rémálommá, és a kész mű valóban az örömet, a békét és a harmóniát jelentse a család számára!
Kinek ajánlom a Nyílászáró Magazin olvasását? Hasonló bejegyzések![]() "Az ajtók rendben megérkeztek, és nagyon elégedett vagyok, mind a termékkel, mind a szolgáltatással. Köszönöm!" Dunai Mária "Azért tetszett a Mantu Kft. kínálata, mert ajtóik utólag beépíthetőek, masszívak, könnyen tisztíthatóak, nem igényelnek különösebb kezelést, a természetesség pedig a faerezet mintával megmarad." Kovácsné Kati "A MANTU Ajtóstúdió Kft. a Lenteam csoporton belül a lakossági értékesítés specialistája. Kiváló a tervezési segédletük, átlátható és elegáns a honlapjuk. Kül- és beltéri mindenre kiterjedő kínálatuk a műfaj csúcskategóriája - megfizethető áron." Szép Lak magazin 2005 áprilisi száma |
||
|
KAPCSOLATFELVÉTEL
Amennyiben segítségre van szüksége tervezett építkezésével kapcsolatban, kérdését felteheti itt.
| ||
2011 március 22 14:01
Egyetértünk abban, hogy a hasonló árfekvésben kínált laminált padlók nagyjából egyforma minőségűek, s az árverseny bizony a minőség rovására megy.
Abban is, hogy a laminált padlók aligha bírnak ki 25 évet. Én a DASSO bambuszparkettákat forgalmazó Bamboo Depot üzletben dolgozom. Határozottan merem állítani, hogy a Dasso márkájú bambuszparketták nem csak 25 évet, de akár 50 évet is kibírnak. Már az óriási, áramtermelő szélkerekekhez is gyárt a DASSO bambuszból lapátokat. Ráadásul a DASSO bambuszparketta legalább négyszer csiszolható, átfesthető, olajozható…stb. Árban természetesen nem tud versenyezni a laminált padlókkal, de a minősége klasszissal jobb azokénál. Egy 4 milliós Dacia Duster is elmegy, nincs vele gond, de nem lehet összehasonlítani egy 20 millióba kerülő BMW X5-össel, melynek ” fa” betétjei szintén DASSO bambusztermékek. Nem is kell, nem egy kategória a kettő. Mint ahogy a DASSO bambuszparkettákhoz sem lehet mérni a laminált padlókat, de még a más márkájú bambuszparkettákat sem. Illetve lehet, mert a németek tesztelték, s nem véletlenül került a BMW X5-be DASSO bambusztermék.
2011 április 5 20:48
Sajnos az említett márkát nincs szerencsém ismerni. De kíváncsi lennék Gyula érveire, mire gondol, amikor azt írja “minősége klasszisokkal” jobb, mint a laminált padlóké.