jún. 27.

A beltéri ajtókkal kapcsolatos szakszavak

Egy korábbi bejegyzésben vetődött fel az igény arra, hogy a beltéri ajtókkal kapcsolatos szakkifejezéséket illő lenne a hétköznapi emberek számára is közérthető módon megmagyarázni. Akkor talán kissé könnyelmű módon ígéretet tettem arra, hogy megpróbálom elkészíteni ezt a zsargon szótárt. Nos, most sem állítom, hogy a végére értem a feladatomnak, de talán egy apró lépést sikerült tenni. 

Az elmúlt hónapban elkészült ugyanis az végfelhasználók részére készített új beltéri ajtós honlapunk és annak egyik oldalán olvashatóak a szakkifejezések magyarázatai. Az információk a http://www.mantu.hu/ajto/szoszedet címen érhetők el. Remélem, hogy nem csak a laikus érdeklődőknek , de akár a szakma képviselőinek is sikerül néhány fogalmat megvilágítani.

A jövőben folyamatosan szeretném a bővíteni az anyagot, ezért ha valaki olyan kifejezéssel találkozik, ami szerinte magyarázatra szorul,akkor kérem küldje el részemre és én igyekszem felvenni a zsargon szótárba.



jún. 11.

Javítható-e a lakókomfort hanggátló nyílászárókkal?

A környezeti zajok nagyban befolyásolhatják közérzetünket. Ha zajos környéken, soklakásos zajos lépcsőházban lakunk, akkor ezt vagy megszokjuk, vagy megfelelő hanggátló nyílászárók beépítésével védekezünk. A helyes választáshoz azonban nem árt, ha néhány akusztikai alapfogalmat előre tisztázunk.

 

Az építészeti előírások megkövetelik, hogy új épület esetén, illetve meglévő épületetek rendeltetési céljának megváltoztatásával járó felújításkor a nyílászárókra is biztosítani kell a szabványokban előírt hanggátlási értéket. Mielőtt ezekről az értékekről beszélnénk szükséges néhány a hangokkal kapcsolatos alapfogalom tisztázása.

A hang mechanikai rezgések és hullámok összessége, amely rugalmas közegben, mint például a levegő, vagy szilárd testben különböző sebességgel terjed. Mértékegysége a dB (decibell), amely a hang intenzitását jelöli. Minél magasabb a dB értéke, annál hangosabb a hang, de a változás nem lineáris, hanem logaritmikus.. Nesznek vagy zörejnek számít az óra ketyegése, amely alig hallható, mértéke 20 dB. A társalgási beszéd 60-70 dB között mozog, jól hallható, a fül számára nem sértő hosszú távon sem. Egy ember fájdalomküszöb értéke a hallás szempontjából átlag 130 dB, amely hangerősséget túllépve fellép a halláskárosodás veszélye, esetleg a teljes megsüketülés is.


Amikor egy nyílászáró hangszigetelő (hanggátló) tulajdonságáról beszélünk, akkor azt értjük alatta, hogy a nyílászáró egyik oldalán elhelyezett hangforrást mennyivel kisebb intenzitással (halkabban) hallunk a másik oldalon. Vagyis pl. a 50 dB intenzitású beszéd egy 30 dB hangcsillapítású nyílászáró másik oldalán már csak 20 dB intenzitással hallatszik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogyha mellettünk egy óra ketyeg (20dB), akkor egyáltalán nem halljuk a nyílászáró túloldalán lévő hangot, hiszen a ketyegés "elnyomja" azt. Másképpen, a nyílászáró hanggátló értékének kiválasztásakor nem csak a hangcsillapítás abszolút értékét kell figyelembe venni, hanem a zajoktól védendő helységben uralkodó jellemző zajszintet is.

Hanggátló nyílászáró vásárlásakor két fontos szempontot kell megvizsgálni. Az első, hogy a gyártó vagy a forgalmazó által megadott hanggátlási érték a helyszínen elvárható hangcsillapítási érték (R’w a jelölése)  vagy pedig a laborban igazolt érték (Rw). A kettő között ugyanis általában 5 dB különbség van, ami igen jelentős különbség, ha figyelembe vesszük, hogy kb. 3 dB hangcsillapítás felezi a hang intenzitását. Másodszor nem árt, ha elkérjük a nyílászárók akusztikai tanúsítványát is és ellenőrizzük annak tartalmát, különös tekinettel arra, hogy annak leírásában szereplő termék hasonlít-e egyáltalán arra (pl. vastagsága, súlya), amit szertnénk megvenni . A minőségi gyártók termékei minden esetben típusazonosítóval vannak ellátva, ami egyértelműen igazolja, hogy a termék azonos a minősítésben lévő gyártmánnyal. Ha biztosra akar menni valaki, csak ilyet vásároljon.

 



jún. 2.

Mit várhatunk el egy bejárati ajtótól?

Korábban nem gondoltam volna, hogy az árbevételünkben viszonylag kis hányadot képviselő bejárati ajtók, ilyen sok témát kínálnak majd. Az alábbi történetet már néhány hónappal ezelőtt szerettem volna megírni, de mindig halogattam. És jól tettem, mert ma egy olyan új információval gazdagodtam, ami teljesen más megvilágításba helyezte az esetet. De kezdjük az elején!

Az irodánk lépcsőház felőli bejáratával szemközti lakásba 4-5 hónappal ezelőtt új lakó költözött. Mindenki tudja, hogy egy lépcsőház legzajosabb lakása a földszinti, lift melletti lakás, ahol különös jelentősége van a bejárati ajtó hangszigetelésének. Mondanom sem kell, hogy a házban egyetlen lakáson van normális hanggátlású bejárati ajtó - mégpedig a sajátunkon. Néhány hét szenvedés után ez a lakó is úgy döntött, hogy lecseréli a bejárati ajtaját. Ezt azonban hihetetlen módon nem onnan tudtuk meg, hogy átsétált hozzánk, a lakásával szemközt található nyílászáró szaküzletbe az ajánlatkéréssel, hanem onnan, hogy egy szép napon két ferde szemű fiatalembert láttam dolgozni a csoda kínai bejárati ajtó beépítése közben. Nem akartam hinni a szememnek. Itt lakik valaki a szomszédunkban és annyira nem érdekli, hogy mi mit kínálunk, hogy még ajánlatot sem kér! Igazából 2 hét múlva lettem igazán  kíváncsi, amikor újra láttam a két ferde szemű munkást, amint éppen vésik a járólapot az ajtótok körül, és bontják ki a küszöböt. A történet kb. egy hónap múlva folytatódott, amikor ismét munkások jelentek meg (ezúttal nem ferde szeműek), vésővel kibontották a bejárati ajtót a falból és egy teljesen másik gyártmányt helyeztek a helyére. De ezzel még mindig nem volt kész a mű! Néhány hét múlva rendkívül igényes vasrácsot építtetett a lakó az ajtó elé. A döbbenettől nem tértem magamhoz. Ez az ember az egyik silány terméket vásárolja a másik után, rengeteg pénzt dob ki az ablakon feleslegesen és még mindig nem vette a fáradtságot, hogy átjöjjön hozzánk és tanácsot kérjen. Mi lehet a baja velünk? Ennek a végére kell járni! Nemsokára sikerült is megtudnunk tőle a titkot, mi a baja a mi irodánkra beépített biztonságilag tökéletes, kielégítően hangszigetelő és esztétikus bejárati ajtóval. Nem fogják elhinni! Azt mondta, hogy átszűrődik alatta a fény . Ha nem mondja, sose jut eszembe, hogy egy bejárati ajtóval szemben az legyen a vevő döntését befolyásoló legfőbb érv, hogy ne jöjjön át alatta a fény. Nem az, hogy ne lehessen hivatlanul átmenni rajta, nem az, hogy hanggátló legyen, és nem az, hogy szép legyen. Hihetetlen volt, de mint minden vevői érv előtt, ez előtt is meg kellett hajolni. 

Minden nap, amikor elmegyek a szomszéd ajtaja előtt eszembe jut a történet, nem hagy nyugodni a dolog. Ma odáig jutottam, hogy megvizsgáltam részleteiben is a mi saját ajtónkat,  és rájöttem, miért is jön át alatta a fény. A bejárati ajtó belső oldalán egy az üzletekben gyakran látható szennyfogó szőnyeget helyeztünk el utólagosan. Ennek vastagsága jelentős, így a normál beállítású bejárati ajtó elakadt benne nyitás közben. Ezért a szerelőink hézagoló lemezekkel megemelték az ajtót, hogy az akadálymentesen kinyíljon. Magyarul nekünk az volt a szempontunk, hogy kinyíljon az ajtó, míg a lakónak, az, hogy ne jöjjön át alatta a fény.

Mi ebből a tanulság? Talán csak annyi, hogy laikusként célszerű elmenni egy szakértőhöz, aki feltérképezi az igényeinket és megtalálja a számunkra a legjobb megoldást. Nagyon sokszor látom az üzletben, hogy a vásárlók egy jelentős része zaklatásnak és akadékoskodásnak veszi, ha az árak gyors közlése helyett kollégáim megpróbáják feltárni a valós vásárlói igényeiket. Ha lakótársunk vette volna a fáradtságot és előítéletetek gyártása, valamint az olcsó árra való törekvés helyett, hozzánk fordul szaktanácsért , akkor sokkal kevesebb költséggel és vesződtséggel, egy sokkal jobb végterméket tudott volna magának vásárolni.

 

 



máj. 20.

Lehet-e jó a beltéri ajtó papírrács betéttel?

Úgy jó 15 évvel ez előtt hallottam először a következő kérdést: Miből készült az ajtó? Fából vagy papírból? Már a kérdés feltevése is azt sugallja, hogy a "papírból" készült ajtó az valami ördögnek való dolog. Ezt a vélekedést erősíti az a rengeteg sületlenség, amit jó néhány gyártó és kereskedő kommunikál a vásárlóknak, és amit tőlük az üzletünkben visszahallok .Tegyük hát rendbe a kérdést, hogy mindenki világosan lásson!

Egy korábbi bejegyzésemben (Miből készül egy beltéri faajtó?) már rámuttam a tömörfa és a lemezelt szerkezetű ajtók közötti különbségre és bemutattam ezek elhelyezkedését az értékskálán. Ezért koncentráljunk most kizárólag a lemezelt szerkezetű ajtólapokra.
A lemezelt szerkezetű ajtólapok közös jellemzője a keretszerkezetet két oldalról borító un. lezárás. Ha valaki ránéz egy ajtólapra, akkor tulajdonképpen az ajtólap mindkét oldalán a lezárást látja, az ajtólap vastgságában pedig a keretszerkezetet. (Természetesen nem a nyers fa anyagot, hanem a felületet, ami lehet festett, furnérozott vagy  fóliázott stb.) A keretszerkezet és a lezárások által közrezárt tér (az ajtólap belseje) légüres lenne, ha nem lenne az ajtólapnak betétszerkezete. (A betétszerkezetet ezért más néven térkitöltésnek is nevezik.)
Következő lépésben tisztázzuk mit értünk azon, hogy jó-e egy ajtólap? Nos, egy ajtólapnak számtalan tulajdonsága, értékmérője lehet, de témánk szempontjából koncentráljunk csak a legfontosabb funkcióra. Egy átlagos felhasználó számára az ajtó tulajdonságai közül a könnyű működtetés, a könnyű nyitás és csukás a legfontosabb. Ezt pedig döntően az ajtólap stabilitása, merevsége biztosítja.  A kérdés tehát az, hogy az ajtólap térkitöltése (betétszerkezete) mennyiben  befolyásolja az ajtólap stabilitását, merevségét? A válasz pedig bármilyen hihetetlennek is tűnik, egyértelműen az, hogy ALIG. Ha azonos keretszerkezetű és lezárású ajtólapok térkitöltését egyik esetben papírrács betéttel a másikban üreges forgácslap betéttel oldjuk meg, és elvégezzük az ajtólapok szabvány szerinti vizsgálatait ,akkor azt látjuk, hogy a vizsgálati eredmények alapján a két ajtólap mechanikai és klimatikus igénybevételi besorolása is azonos. Ez pedig azt jelenti, hogy önmagában a betétszerkezet lecserélésével nem sikerült érdemlegesen jobb stabilitást és merevséget elérni. Mi az akkor, ami döntően befolyásolja a stabilitást és a merevséget? Nos, bármilyen meglepő is ez a keretszerkezet és a lezárás.

Ha vizsgálatunkat úgy folytatjuk, hogy két üreges forgácslapbetétes ajtólapnál az egyik esetben MDF keretet és forgácslap lezárást, a másiknál viszont fenyőkeretet és HDF lezárást választunk, akkor az előbbi ajtó vizsgálati eredménye normál, míg utóbbi közepes terhelhetőségi kategóriájú besorolást eredményez. Vagyis azonos betétszerkezet esetén a keret és a lezárás anyagának megváltoztatásával stabilabb ajtót sikerült építeni.

Az olcsó tömegtermékek esetén az ajtólap keretszerkezete MDF, a lezárás pedig forgácslemez. A keretszerkezet keresztmetszete kicsi, több helyen kikönnyített, a vasalatoknál nem tartalmaz megerősítéseket. Az ilyen felépítésű ajtólap az igénybevételek (mechanikai és klimatikus) hatására könnyen vetemedik, ami működési zavarokat (pl. az ajtó nehezen csukható vagy nyitható) okoz.  A jó minőségű, stabil ajtólapok keretszerkezete megfelelően vastag, lehetőleg tömörfából készül (ismereteim szerint egyetlen nagy ajtógyár van a piacon, aki nem MDF-ből dolgozik a standard kategóriában!) és több helyen megerősített. Az ilyen ajtólapok lezárása MDF lemez, vagy a felső kategóriában HDF lemez.

Összefoglalva elmondható, hogy normál lakótéri körülmények között az ajtólap alapvető funkciójára (nyitás-csukás) az ajtólap betétszerkezete nincs lényegi hatással. Egy ajtólap gyenge minősége nem következik abból, hogy a térkitöltésre papírrács betétet használunk.



máj. 13.

Rémtörténetek a beltéri ajtók szereléséről

Amióta az ajtós szakmába csöppentem, mindig is azt hallottam a szakma öregjeitől, akiktől mindnet tanultam, hogy egy építkező számára a beltéri ajtó, mint termék,  csak és kizárólag a szereléssel együtt, működőképes állapotban átadva  jelenthet valódi értéket. Ezért üzletpolitikánkban mindig is különös hangsúlyt fektettünk arra, hogy felhívjuk a vásárlók figyelmét a beltéri ajtókhoz ( ill. a homlokzati nyílászárókhoz, ajtókhoz, ablakokhoz) kapcsolódó előkészítő munka és a szerelés fontosságára, valamint annak szakszerű elvégzésére. Ennek ellénére nagyon sok vásárló dönt úgy, elsősorban anyagi megfontolásból, hogy még nagy értékű vásárlás esetén sem kéri a szerelést tőlünk. A tapasztalat szerint a használat során jelentkező reklamációk döntő többsége a megrendelők által megbízott vállalkozókkal, szakszerűtlenül  szereltetett nyílászáróknál merül fel. Ezekből az esetekből gyűjtöttem össze néhány hajmeresztő történetet .

Az egyik esetben a vásárló 12 db nagy értékű (200.000,- Ft/ajtóelem felett) furnérozott stíl ajtókat vásárolt a szerelési szolgáltatás nélkül. A beépítés után néhány héttel keresett meg bennünket az úr, hogy az ajtók nehezen ill egyáltalán nem csukódnak. A helyszíni szemlén rettenetes állapotokat találtunk. A PUR habos szerelés helyett a tokszerkezetet 100-as szögekkel rögzítették a falhoz, gyakorlatilag egyetlen tok sem volt függőleges helyzetben. A tok összeszerelt részei között 5mm-es illesztési hibákat találtunk. Volt olyan ajtóelem, amelynek jobb oldali tokszára 2-3 cm-rel magasabbra volt  helyezve, mint a másik tokszár, ezáltal a felső szemöldök vízszintességéről beszélni sem lehetett. Az ajtólap becsukott állapotában el lehetett látni az ajtólap és a tok szemöldöke között. A vásárlónak 12 darab ajtó tokot kellett újra megvásárolnia és mind a 12 ajtót ki kellett bontani és ismételten be kellett építtetnie. A kár 700-800 ezer Ft közé volt tehető.

Egy másik helyszínen egy üvegajtó nehézkes működését kifogásolta  a vásárló. A reklamációt kivázsgáló kolléga megállapította, hogy az ajtótok rögzítése a falhoz nem a szerelési utasításban leírtak szerint történt, ezért a tok kimozdult a falból. A hibát az okozta, hogy a szerelést végző cég nem vette figyelembe az üveg ajtólap súlyát és elmulasztotta az előírt rögzítési helyek alábélelését. A hiba a tok részleges cseréjével ill. a kibontás utáni ismételt beépítéssel  40-50 eFt költséggel elvégezhető volt. De az igazi döbbenetet nem is ez okozta! Hanem az, amikor a kollégám észrevette, hogy az üvegajtó nem a kilincs lenyomásával nyitható, hanem annak felhúzásával. Arra a kérdésre, hogy miért szerelték fejjel lefelé a zártestet és a kilincset, akkor azt a választ kaptuk, hogy a szerelő azt mondta, így kell. Az ész megáll! Ha netán jól működött volna az ajtó, akkora  vevő sose jött volna rá, hogy fejjel lefelé, fordítva áll a kilincs az ajtón?

A harmadik eset az építési  technológiai sorrend be nem tartásából eredő gondokat veti fel, ami úgyanúgy a szerelő cég felelőssége. Néhány hónappal a vásárlás után a vevő jelezte, hogy  az ajtólapok felülete felhólyagosodott , elmattult. A helyszíni vízsgálat megállapította, hogy az ajtó elemeket már a festési munkák előtt beépítették.  A festés során az ajtóra kerülő festékcseppeket a takarítás során csak erős dörzsölőszerek bevetésével sikerült eltávolítani. Ez okozta a felső lakkréteg kopását és hólyagosodását. Az ajtólapok csak csiszolás és újralakkozás után nyerik vissza eredeti fényüket. A hiba helyrehozásának költsége ajtólaponként  20-25 eFt/ajtó volt.

A fenti esetekből is látható, hogy a szerelési költségen történő néhány ezer Forintos megtakarítás végeredményben többszörös kárt okozott. Ezek a vevők már tudják, hogy hol hibáztak, mert a saját kárukon tanultak. És Önök, hogyan döntenek majd?

   



máj. 7.

Az ajtótok is a beltéri ajtó része!

A vásárlók többsége, amikor elindul beltéri ajtót vásárolni, a legritkább esetben veszi fel a döntését befolyásoló tényezők közé a beltéri ajtó tokszerkezetének kialakítását.  Valljuk be, a legtöbben azt sem tudják, hogy egy beltéri ajtó falszerkezethez való csatlakozását az ajtótok biztosítja. Bevallom, 15 évvel ezelőtt, amikor az ajtós szakmába csöppentem én sem tudtam. Azóta viszont megtanultam egyet, s mást aról, hogy melyek azok a lényeges tulajdonságok, amire érdemes odafigyelni. Ezekről olvashatnak a következőkben.

10 évvel ezelőtt még ilyen tulajdonságokat emeltem volna ki, mint pl. utólag szerelhető ajtótok, átfogó tok, felületkezelt ajtótok, lágyütközővel szerelt ajtótok stb. Mára ezek a fogalmak általánossá lettek, ezért ezeket már nem magyarázom.

Amivel manapság érdemes a vizsgálódásunkat kezdeni az a fa tokszerkezet készültségi foka. A legkorszerűbb tokszerkezetek 6 elemre bontva érkeznek. Ez azt jelenti, hogy a fal vastagságát takaró un. tokbélés és az ajtólap felőli oldalra eső tokborítás gyárilag összeszerelt állapotban kerül a csomagolásba. Ez azért fontos, mert így az ajtólap ajtótokhoz való kapcsolódását biztosító pánt és zárlemez pozíció  pontosságát gyári körülmények, azaz szériagyártás mellett biztosítjuk. Könnyen bálátható, hogy abban az esetben, ha a takarólécek pozícióját a helyszínen állítjuk be, mert azok külön darabként érkeznek, akkor csak a beszerelő szakember szakértelmére vagyunk utalva. Ez gyakran működési zavarokhoz, szoruláshoz avagy éppen fordítva kotyogáshoz vezethet. Magától értetődőnek kell annak is lennie, hogy a zárlemez a tokra szerelten érkezik, be van süllyesztve a fa anyagába (nem pedig rácsavarozva, annak síkjából kiemelkedve), továbbá rendelkezik porvédő hüvellyel (ez takarja a zárnyelv ill. a retesz fészkét).
Az ajtószerkezet működésének szempontjából döntő jelentőségű az ajtó függesztését biztosító pántszerkezet stabilitása az ajtótokban. Ebből a szempontból jelentőséggel bír az ajtópánt tokhoz való rögzítésének módja. Gyenge megoldás a műanyag szorítópofába (un. pánttáska) történő felfogatás. Tartós és jó megoldás a csavar-, és ragasztókötéssel is a tokbélésre erősített fém alapanyagú pánttáska. A legmagasabb minőség esetén a pántok szárát fém hüvelyen keresztül vezetik át a fa tokborításon, ezáltal is növelve a stabilitást.
A pontos, kotyogás mentes zárodás biztosítéka a zárlemez pontos pozícionálása (figyelem: ismét a gyári szerelés fontossága!) és a rögzítés erőssége. Az ajtó csapodása esetén ugyanis jelentős erők lépnek fel, amelyek a zárlemezt le akarják tépni a tokszerkezetről. A lejobb ajtótok szerkezetek esetén a zárlemezt, egy az ajtótok bélésének hátoldalához erősített fémlemezhez rögzítik, mely maximális stabilitást garantál.
Az ajtótok pontos szerelhetőségének szempontjából rendkívül fontos a  méretpontos megmunkálás. A tokszárak szemöldökhöz történő kapcsolódása általában géren keresztül történik. Pontatlan vágási síkok esetén a tokrészek nem illeszkednek, csúnya és zavaró rés látszódik a tokszár és a szemöldök között. (A prémium minőségben a tokokat gyárilag készre szerelik, és csak ezután történik a felületkezelés. Így 100%-os, hézagmenetes kapcsolódás biztosított.)
A legutoljára hagytam a legtöbb vitára okot adó kérdést, amit talán legelőször kellett volna említenem: Milyen anyagból legyen a tokszerkezet? A legelterjedtebben forgácslapot vagy MDF anyagot használnak a gyártók. Természetesen mindenki a saját lovát dícséri, miközben a másik hátrányos tulajdonságait sorolja. Én nem teszem ezt, sőt azt mondom, mindegy, hogy MDF vagy forgácslap. Ugyanis mindkét anyag érzékeny a nedvességre, és éppen ezért mindkettőt egyformán védeni kell attól.  A legtöbb nedvesség a falszerkezet felől érheti a tok szerkezetét, ezért a tok hátoldalát minden esetben kötelező védeni a nedvességtől. Ennek legegyszerűbb módja a hátoldal nátronpapírral való kasírozása. A gyártók egy jelentős része nagyvonalúan elfelejtkezik erről, pedig ez a későbbiekben számos hiba (pl.vetemedés) forrása lehet.  

Számos egyéb szempontot lehetne még a témában felsorolni,de ezekre már nem térnék ki. Ha valaki további információkra kíváncsi a következő kapcsolati oldalon keresztül felteheti a kérdéseit: www.mantu.hu/ajto/ajto-bemutatoterem



ápr. 19.

Mi a különbség a télikert és az üvegház között?

A elmúlt héten zárult Construma 2010 építőipari szakvásár ezúttal számunkra is kiemelkedően sikeres volt. Itt mutattuk be először vadonatúj termékeinket az üveg előtetőt és az ezt kiegészítő mobil teraszüvegezést. A látogatókkal folytatott beszélgetések rávilágítottak arra az alapvető különbségre, ami a télikert és egy üvegház között húzódik, és amelyet Önökkel is szeretnék megosztani. 

Tekintettel arra a tényre, hogy termékpalettánkban immáron a télikert és az üvegház is megtalálható, ezért első lépésben azt kellett meghatároznunk, hogy melyikre is van szüksége a felhasználónak. Érdekes módon az érdeklődők a felhasználási területet, a kielégítendő célt nagyon hasonlóan fogalmazták meg.  Ilyen felhasználói igényeket hallottunk:

- szeretnénk befedni a teraszt, hogy ne kelljen a futó záporok elől bemenekülni
- szeretnénk zárhatóvá tenni a teraszt, hogy a kerti bútorainkat nyugodtan kinn hagyhassuk
- szeretnénk hűvösebb idő esetén is kiülni, de a kellemetlen szél miatt nem lehetséges
- a környező fák lombhullatáskor rendkívüli piszkot csinálnak a teraszon
- a jacuzzi köré szeretnénk időjárás elleni védelmet
- szeretnénk télen a virágainkat itt teleltetni
- szeretnénk meghosszabbítani a kerti szezont
- stb

A fentiekben megfogalmazott igények többsége alapján azonban még mindig nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy valakinek télikertre vagy üvegházra van szüksége. A döntő kérdés ebben a tekintetben az, hogy valaki teljes értékű lakótérként kívánja-e használni a "befedett részt" , vagyis a lakás megnagyobbításaként. Ebben az esetben ugyanis mindenképpen hőszigetelt rendszerre van szükség, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Egy hőszigetelt rendszer esetén (télikert) első hátrányként kell említeni a nagyságrenddel nagyobb beruházási költséget. Itt ugyanis nem csak a magasabb árú hőszigetelt üvegfalakkal és nyílászárókkal kell számolni, de mindenképpen gondoskodni kell fűtésről, szellőzésről, világításról és árnyékolásról is. Ez sokszor költségesebb, mintha egy szobával többet építettünk volna a házunkhoz. (Természetesen életérzésben és funkcióban is többet kínál.) Amennyiben lemondunk a hőszigetelt rendszerekről, az üvegházzal akkoris csaknem  valamennyi igényünket kielégíthetjük. Megkapjuk az időjárás elleni védelmet, meghosszabbíthatjuk a nyári kerti szezont és védjük értékeinket  a szennyeződésektől és a hivatlan vendégektől.

Másképpen úgyis fogalmazhatjuk a különbséget, hogy egy télikerttel 12 hónapig élvezhetjük a kerti szezont, míg egy üvegházzal csak max. 8-9 hónapra nyújthatjuk azt. Természetesen egy-egy szép napos téli napon minden további nélkül kiülhetünka teraszunkra, ha egy kicsit befűtünk (pl. gázmelegítővel) és megbékélünk azzal, hogy egy kicsit melegebben öltözünk  a "lakásunkban".



ápr. 19.

Olcsó bejárati ajtót tessék! - 2. rész

Úgy látom a bejárati ajtó témakörben továbbra is rendkívül sötét fellegek gyűlnek az égbolton. Fél év telt el azóta, hogy egy konkrét eset kapcsán a hazánkban forgalmazott bejárati ajtók kétes minőségéről írtam. Azóta számos, a csapnivaló minőséget megerősítő adalékról hallottam, amelyekről szívesen beszámolnék Önöknek. 

Íme például egy tipikus módszer, amellyel nem csak a lakókat, de a kivitelezőket is megkárosítják. Adva van Jónevű 2009 Projektfejlesztő Kft, amelyik Jónevű Holding Beruházó Kft megbízásából társasházfejlesztéssel foglalkozik. Jónevű 2009 Projektfejlesztő Kft generálkivitelezési szerződést köt valamely nehéz gazdasági helyzetben lévő hazai vállalkozóval, aki ezért mérlegelés nélkül minden szerződéses feltételt elfogad. "Jónevűek" jó kapcsolatokat ápolnak saját hazájukból származó kevésbé jónevű bejárati ajtó gyártókkal. Ezt a gyártmányt kötelezően beszerzendő termékként előírják a magyar kivitelezőnek. Természetesen előzőleg olyan magas műszaki követelményeket írnak elő a generálszerződésben, amit a kiválasztott termék nyilvánvalóan nem tud teljesíteni. Miután megtörténik az épület átadása elkezdődnek a reklamációk. Jónevű Projektfejlesztő Kft szakértőket hív az általa kiválasztott és a kivitelezőre ráerőszakolt termék nem kielégítő minőségének igazolására. Nagy szakértelem nem kell a hiányosságok megállapítására, így a kivitelező ill. az alvállalkozója ezekre hivatkozva nem kapja meg az elvégzett munka ellenértékét. Ezekután Jónevű Holding Beruházó Kft eladja a projektet, 2009 Projektfejlesztő Kft cég csődöt jelent, majd megalakul a Jónevű 2010 Projektfejlesztő cég a következő beruházásra. Ebben a játékban a "Jónevűek" és barátjuk, a bejárati  ajtó gyártója természetesen megkapják  a pénzüket, a magyar kivitelező és/vagy az alvállalkozója tönkremegy, a lakók pedig egy életen át élvezik a termék kiemelkedő tulajdonságait.

De nehogy valaki idegenellenességgel vádoljon, ezért íme egy kis magyar turpisság is. A magyar ajtógyártó gondban van, mert nem tud, olyan alacsony árakon dolgozni, mint azt a  piac megköveteli (é.i. kiemelkedő minőséget fillérekért). Nem elég, hogy hiányzik a technológia,a szakmai tudás és tapasztalat, arra sincs pénze, hogy valahogy minősítést szerezzen az általa forgalmazott bejárati ajtóra. De semmi gond, úgyis csak az a fontos, hogy legyen egy hivatalosnak látszó papír az árajánlata mellett, ezért becsatolja a Túró Rudi kínai forgalmazási engedélyét szerződéses mellékletként. Higgyék el nekem 10 kivitelező közül 7-nek fel sem tűnik a dolog. Talán kettőnek igen, de őket meg nem érdekli, mert megnyugtatják magukat, hogy van" papír", és így védve érzik magukat és nekik csak az a fontos , hogy olcsón vásároljanak. A maradék egy, szakmailag felkészült cég pedig nem létezik, mert már réges rég tönkrement. Természetesen a leendő lakó pedig itt sem érdekel senkit. ( A szakmailag érzékenyebbek a hivatalosság fokozása érdekében mások MABISZ minősítéseit csatolják be. Láttunk már olyat, hogy valaki az ajtóelem minőségi tanúsítványa helyett a zár, a kilincs, vagy a zárcilinder minősítésével igazolta az általa gyártott bejárati ajtó betörésgátló tulajdonságát.)

Sorolhatnám még a példákat, de nem akarom untatni Önöket. Nagyon ingoványos a téma, és nem akarom , hogy valaki elfogultsággal vádoljon. Azt tanácsolom, ha valaki vásárlóként valóban jó minőségű bejárati ajtót keres, az mindenképpen több helyen is érdeklődjön és óvakodjon a feltűnően jó ajánlatoktól. 



ápr. 13.

Hogyan lehet ajtót, ablakot olcsón vásárolni?

A pénz feltalálása óta az ember  a számára szükséges anyagi javakat pénzért kaphatja meg. A vásárlás során természetes törekvése, hogy a megszerezni kívánt javakért a lehető legkevesebb mennyiségű pénzt szeretné kiadni. Ha valaki egy megkívánt dologért  kevesebb pénzt fizet, mint azt korábban gondolta, akkor azt mondja - "olcsón vettem". Biztosan igaza van? 

Azért jutottak eszembe ezek a gondolatok, mert a gazdasági válság közepén (legalábbis remélhetőleg már legalább ott vagyunk) egyre gyakrabban hallom az értékesítő kollégáktól, hogy egy-egy ajánlatukat a vevő azért utasítja vissza, mert talált "olcsóbbat". Ennek kapcsán azon kezdtem el gondolkodni, hogyan lehetne ugyanazt az ajtót, ablakot, amit eddig 100 Forintért kínáltunk a jövőben 80 Forintért adni. Ezért először megvizsgáltam milyen lényeges költségek befolyásolják az értékesítési árat és azt találtam, hogy arra döntő hatással az ajtók és ablakok beszerzési ára, a munkaerő ára és a termékhez nyújtott szolgáltatások költsége bír.

Ezek szerint az egyik lehetőség az lenne, ha a forgalmazott ajtókat, ablakokat alacsonyabb áron tudnánk beszerezni. Ez két módon lehetséges: ugyanazt alacsonyabb áron, vagy egy teljesen másik terméket. Az előbbi lehetőséget kizártam, hiszen ismerem a forgalmazott termékeink Európában alkalmazott gyártói árait és tudom, hogy azok már most is nálunk  a legalacsonyabbak. Nosza, vegyünk másik terméket! Számtalan alternatív gyártó olcsóbb ajánlatát elemeztem végig, de mindegyiknél meg kellett állapítanom, hogy bár abszolút értékben kevesebb pénzt fizetek érte, de a másik oldalon kevesebb értéket (értsd: termékminőség és választék, műszaki paraméterek, megbízhatóság és garancia stb.) is kapok. Ez még nem is lett volna baj, ha az ár arányaiban jobban csökkent volna , mint a kapott érték. De ez éppen fordítva volt! Így ezt a lehetőséget elvetettem.

Második próbálkozásomra megpróbáltam a munkaerő árát (magyarul a béreket csökkenteni). Előbb megvizsgáltam mi van , ha kevesebben  végezzük ugyanazt a munkát. Meg kellett állapítanom, hogy ez esetben kevesebb időt tudunk egy-egy ügyfélre fordítani. Meglévő ügyfeleink azonban nyilvánvalóan sérelmeznék, ha a jövőben kevesebb törődést és odafigyelést kapnának, mint eddig. Ezért ezt is elvetettem. Megnéztem viszont, mi van akkor, ha a szakképzett és ezért drága munkaerőt olcsóbbra cserélem. Meghallgattam számos pályázót, és bár sokan voltak, akik kevesebb pénzért vállalták volna a munkát, de biztos voltam benne, hogy az ügyfelek által megszokott színvonalon egyikük sem lenne képes elvégezni azt. Így ez  is zsákutcának bizonyolt!

Utolsó reményem az árakban foglalt szolgáltatások körének csökkentése volt. Hosszasan elemeztem mik tartoznak ebbe a körbe és elgondoltam, mi lenne ha ezek egy részét megszüntetnénk. Mi lenne, ha a jövőben lemondanánk a drága és költséges számítástechnikáról és az ügyviteli szofverek használatáról, és visszatérnénk a kockás papírra? Valószínűleg káosz, aminek egyértelműen a vevő inná meg a levét  az elrontott rendelések, az elfelejtett ígéretek és a lassú ügyintézés formájában. De semmi baj, csökkentsük marketing költségeinket! Nem fogunk a jövőben vásárokon kiállítani, nem fogunk prospektust nyomtatni és nincs szükség tartalmas , informatív INTERNET oldalakra sem.  De hiszen ezek is mind a vevők alaposabb tájékozódását, jobb kiszolgálását szolgálják! Akkor ezekről sem mondhatunk le. Az utolsó költségsoron találtam az energiaköltségeket, bérleti díjakat. No, most meg van! Éreztem célba értem, megtaláltam a megoldást. Kisebb üzletbe költözünk, lekapcsoljuk a világítást és mindenekelőtt kikapcsoljuk nyáron a légkondícionálást. Elképzeltem, amint ülünk egy hokedlin a 30 m2-es új üzletünkben, 2 db 40 W-os izzó mellett és leolvad rólunk a gatya a nyári forróságban. Mindeközben 30-50 MFt-os költségvetésű házak tervei fölé görnyedünk a jól szituált ügyfelekkel, míg a többiek kígyózó sorban állnak az üzlet előtt. Vajon biztosan erre vágynak a vevőink? Elégedettek lesznek az alacsonyabb árakkal? Azt hiszem, mégsem ez a jó irány.

Rá kellett jönnöm, hogy a termék ára minden esetben arányos az általa képviselt használati (esztétikai) értékkel, a megszerzésére fordított idővel, energiával és kényelemmel, vagyis azzal a pénzmennyiséggel, amit mindezeknek a megszerzésért, használatáért fizetni kell. Csak akkor nevezhetünk egy vásárlást olcsónak, ha kevesebbet kell fizetnünk érte, mint amennyi értéket kapunk. A legtöbb esteben azonban nem erről van szó, hanem arról, hogyha kevesebbet fizetünk, rendszerint kevesebb ellenértéket is kapunk. Ennek alátámasztására álljon itt egy részlet John Ruskin, XIX. századi angol társadalomtudós "Az üzlet törvénye" című munkájából:

"Alig akad a világon valami, amit ne lehetne egy kicsit rosszabbul és egy kicsit olcsóbban előállítani, majd így eladni…………Az üzlet törvénye azonban nem teszi lehetővé, hogy kevés pénzért nagy értéket kapjunk."

Tudom, nem fedeztem fel a spanyol viaszt, de talán érdemes volt elmélkedni rajta………

 

 



márc. 29.

Létezik-e vízálló laminált padló?

A címben megfogalmazott kérdést az utóbbi időben egyre gyakrabban teszik fel vásárlóink. S bár korábban is előfordult igényként, hogy valaki a konyhába vagy a fürdőszobába kívánt laminált padlót fektetni, az illető ész érvekkel általában könnyen eltántorítható volt. Annak ellenére igyekeztünk mindenkit lebeszélni erről, hogy laminált padlóink vízálló tulajdonsága fényévekkel a piaci átlag felett van. De amíg vevőink korábban elfogadták az érvelésünket, addig az utóbbi időben inkább csak akadékoskodásnak  veszik véleményünket - hiszen elmondásuk szerint - a piacon számos helyen hirdetnek már "vízálló laminált padlót". Ezért aztán utánajártam a kérdésnek, aminek az eredményét most megosztom Önökkel.

A hír igaz volt, több cég kínálatában is találkoztam "vízálló laminált padlóval". A műszaki leírások áttanulmányozása után megállapítottam azonban, hogy az ördög itt is, mint sok minden másban a részletekben van elrejtve. Első és legfontosabb kérdésként  tisztázzuk, mit értünk vízállóság alatt? Én, laikus vásárlóként, vízálló alatt biztosan arra gondolnék, hogyha elfelejtem elzárni a kád csapját, és 30 cm magasságban  megtöltöm a fürdőszobát vízzel (lehetetlen, mert az ajtón kifolyik a víz!), majd az ár elvonulása után feltörlöm a vizet (úgy, mint a kerámia járólap esetén), akkor a laminált padló még mindig olyan, mint volt új korában. Ezzel szemben a forgalmazók "ígéretei és garanciái" , ilyen elemeket tartalmaznak: "még tisztítószerekkel is takarítható", "vizes lábbal is kiléphet a fürdőkádból" , "beviheti az akváriumot a hálószobába", "a kutya vizes lábbal is bejöhet a szobába", stb. Nem tudom, ki, hogy van ezzel, de én a laminált padló vízállósága kapcsán nem egészen erre gondolnék! Azután a  "vízállóság" feltételei között azt is olvasom, hogy minden eszközzel meg kell akadályozni, hogy a víz bejusson a laminált padló alá. Magyarul a kapcsolódó szerkezeteknél (falak, szegélylécek, ajtófélfák) és a laminált padló paneljei között tökéletes tömítettséget kell biztosítani, hogy a víz ne tudjon befolyni a laminált padló alá.  Nos, én vevőként biztos nem esnék hanyatt attól, hogy "bevihetem az akváriumot a  hálószobába", burkoló szakemberként, pedig menekülnék arról a házról, ahol nekem kellene garantálnom, hogy a szerkezetépítés cm-es pontatlansága után, én oldjam meg a hézagmentességet a határoló szerkezetekhez.

A tévedés jogát fenntartva, én nem vagyok meggyőződve a "vízálló laminált padló"  tökéletességéről. De tévedhetek, ezért karakteres vélemény helyett inkább csak azt tanácsolom, hogy vásárlás előtt mindenki pontosítsa az igényeit, a vízállóság fogalmát. És csak akkor döntsön a vásárlás mellett, ha az ígéret egybeesik az elvárásával és erre megfelelő garanciát is kap.

 



Faragó Attila
A Nyílászáró Magazin szerkesztője


Véleményem szerint két féle ember létezik. Az egyik már építkezett (felújított) életében, a másik pedig majd fog. Az azonban közös bennük, hogy a legelső építkezésükre (felújításukra) az abszolút rutintalanság a jellemző. Azt mondják, az okos ember tanul az elkövetett hibákból, a még okosabb viszont más kárán tanul. Ezt a tapasztalatszerzést ajánlom mindenkinek az életből merített történetek, esetek tanulságai kapcsán. Legyünk együtt még okosabbak, hogy egy építkezés ne válhasson rémálommá, és a kész mű valóban az örömet, a békét és a harmóniát jelentse a család számára!

Kinek ajánlom a Nyílászáró Magazin olvasását?


Termékinformációk,

prospektus letöltések,

kapcsolatfelvétel


"Szia Anikó! Nagyon kedves vagy és segítőkész. Minden értékesítőnek ilyennek kellene lennie."
Bencsik Sándor


"A fiúk szépen-ügyesen csinálják dolgukat, köszönettel tartozunk neked, amiért hozzásegítettél, hogy minden szép és jó legyen.
"

Borsody Piroska


"Ma voltak nálam az Istvánék és, amit lehetett beállítottak, átnéztek. Nagyon előzékenyen, kultúráltan, szakszerűen végezték a munkájukat,gratulálok a csapatához, köszönöm!"
Németh László




MAGAZIN FELIRATKOZÁS
A regisztráció után az Ön részére hozzáférhetővé válnak a Mantu Ajtóstúdió Kft jelszóval védett prospektus letöltő oldalai és Ajtógalériája is.
Vezetéknév*:
Keresztnév*:
E-mail cím*:
Város*:
Telefon*:

KATEGÓRIÁK

TOP 5

UTOLSÓ KOMMENTEK

UTOLSÓ BEJEGYZÉSEK

ARCHÍVUM


META